Ismét Igor Bečićet, a Szerb Haladó Párt képviselőjét választották a szerb parlament biztonsági szolgálatokat ellenőrző bizottságának elnökévé. A bizottság ülésén Bečić megválasztása mellett a bizottság működési módját, valamint Aleksandar Vučić szerb elnök, Donald Trump volt amerikai elnök és Hashim Thaci volt koszovói elnökök állítólagos megállapodását is megvitatták, melyben a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) szerb lakosság elleni bűncselekményeivel kapcsolatos hágai törvényszék megszüntetéséről állapodtak meg.
Marinica Tepić, a bizottság tagja, a Szabadság és Igazság Párt (SSP) parlamenti képviselője azt javasolta, hogy Richard Grenellt, a Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős korábbi amerikai megbízottat, és Aleksandar Vučić elnököt is idézzék a bizottság elé Grenell nemrég készült interjúja kapcsán, melyet az USA volt elnökének a fia, Donald Trump Junior készített vele. Ugyanis, mint Tepić hozzáteszi, Grenell az interjúban kijelentette, hogy ő, Trump, Vučić és Thaci korábban az említett „történelmi megállapodásra” jutottak.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Nem gondolja, hogy jó lenne, ha tudnánk, ha Szerbia tudná, igaz-e ez, vagy pedig Grenell úr hamis információkat terjeszt Aleksandar Vučićról? Grenell mondja meg szépen, hogy igaz-e, hogy Vučić történelmi egyezményt kötött. Hívja fel Szerbia elnökét is – nálam van a felvétel, lejátszhatjuk neki, ez egy nagy interjú egy nyilvános amerikai platformon, szóval ha elkerülné, hogy ide eljöjjön és válaszoljon nekünk, talán legalább az újságíróknak válaszol” – mondta Tepić.
„Egyszerűen nem hiszem el, hogy Grenell félrevezetné az amerikai közvéleményt, és hamisan megvádolná Vučićot, aki oly sokat beszél a szerb áldozatokról” – tette hozzá az SSP képviselője.
Grenell a megállapodásról szóló információt állítása szerint megosztotta az USA Igazságügyi Minisztériumával, majd Jack Smith akkori különleges ügyész heteken belül vádat emelt Thaci ellen.
Marinika Tepić elégedett Bečić munkájával
A képviselőnő a bizottság ülésén elismerte Bečić munkáját, és azt kérte, hogy a bizottság – bár zárt ajtók mögött dolgozik -, némileg legyen nyitottabb a polgárok felé, és amennyire lehet, értesítse a nyilvánosságot a munkájáról.
Tepić felhívta a figyelmet arra, hogy a bizottság munkájának prioritása a kétéves Danka Ilić eltűnésével kapcsolatos ellentmondásos állítások, valamint Slobodan Milenković és Dusan Mitić nyomozók elleni fenyegetések ügye kell, hogy legyen.
Marinica Tepić (Fotó: Beta)


