Átláthatóság, azonos bánásmód, szabadpiaci verseny – ezek kellene, hogy a közbeszerzési eljárások fő ismertetőjegyei legyenek. Ezeknek a szabályoknak a  betartása, a valós versenyhelyzet az Európai Unióban átlagosan 30 százalékkal csökkenti az árakat, így a közpénzeket hatékonyabban tudják elkölteni és jobb a gazdasági légkör is – hangzott az Óbecsei Ifjúsági Szervezet (BUM) által szervezett Közbeszerzések nagyító alatt című szakmai megbeszélésen.

A legfrissebb adatok szerint Szerbiában a közbeszerzési pályázatokra áltagosan 2,4 ajánlat érkezik be, és az eseteknek több mint a felében egy-egy felhívásra mindössze egy ajánlatot kap a kiíró – osztotta meg tapasztalatait Dragomir Pop–Mitić a Közbeszerzéseket Ellenőrző Koalíció képviseletében.

Szerbiában a közbeszerzési törvény ugyan bizonyos mértékig összhangban van az Európai Unió gyakorlatával, de az alkalmazásában nem jeleskednek a közszférában. A BUM elemzésének az ajánlása szerint az elsődleges feladat ezen a téren az ellenőrzés és a korrupció elleni harc erősítése lenne, aminek eredményeképp ezek az ügyek gyakrabban kerülnének bíróságra. Az elemzésben 22 szerbiai szabálysértési bíróságot és több mint 200 szabálysértési feljelentést, továbbá Felső Ügyészségeket és Felső Bíróságokat vizsgáltak közbeszerzési törvénysértésekkel kapcsolatos eljárások során négy éven át, ezek alapján születtek meg azok az ajánlások, amelyek a rendszer jobb működését támogatnák – ezek között van az intézmények kapacitásainak a növelése, valamint a civil társadalom és a sajtó ellenőrző szerepének a növelése is.

Illusztráció: Pixabay