Keddi kijevi látogatása után Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken váratlanul Moszkvába utazott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyaljon. A magyar miniszterelnök újabb oroszországi útja komoly megütközést keltett az uniós vezetők körében, részben azért, mert Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökségét. Másrészt mert még Magyarország legfontosabb szövetségesei sem tudtak Orbán tervéről. Moszkvai látogatása után Orbán Azerbajdzsánba utazott, hogy a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) csúcstalálkozóján vegyen részt. A repülőúton készített vele interjút a svájci Weltwoche, amiben a Putyinnal való találkozójáról és az arra érkezett nyugati reakciókról is szó esett, számolt be róla a Telex.

A Weltwoche újságírója először arról kérdezte Orbánt, hogy milyen érzés volt az orosz elnökkel tárgyalni, aki több mint 6000 nukleáris robbanófejjel rendelkezik. „Különleges. Már csak azért is, mert el lehet képzelni, hogy mi minden felett uralkodik. A robbanófejeket említette, de ott van a terület, a lakosság és a hatalmas természeti kincsek, amivel rendelkeznek. Szóval egy igazi birodalom. Egy ember, aki egy valódi birodalmat irányít” – mondta erre a magyar miniszterelnök. Hozzátette, már hozzászokott az érzéshez, mivel ez volt a 14. találkozója Putyinnal.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Orbán szerint mára ő maradt az egyetlen nyugati vezető, aki egyszerre képes Kijevvel és Moszkvával tárgyalni. „A többiek olyan helyzetet teremtettek, ahol nincs lehetőségük a közvetlen kommunikációra a két szereplővel, különösen az oroszokkal.” Nem érdeklik a moszkvai útja miatt őt ért kritikák, mert sokkal fontosabb, hogy a frontot minden percben százak halnak meg. Ezért van az, hogy bármit is mondjanak rá Brüsszelben, ki kell használnia a speciális helyzetét az unió soros elnöksége és amiatt, hogy az ukránokkal és az oroszokkal is képes tárgyalni.

Orbán elmondta, hogy teljes titokban készítették elő a moszkvai látogatását. Azután kezdték meg a szervezést, hogy véget ért a találkozója Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Kijevben. Azt is elárulta, hogyan zajlott a szervezés. „Küldtem egy titkos üzenetet Szijjártó Péter külügyminiszternek, hogy szervezzen meg valamit, mivel a telekommunikációt teljes mértékben megfigyeli a többi nagyfiú, ezért próbáltam szőnyeg alatt tartani a dolgot, amíg csak lehet.”

Orbán szerint akkor szivároghatott ki a terv, amikor egy magyar katonai gép engedélyt kért ahhoz, hogy átrepüljön Lengyelország felett. Orbán sejtelmesen még annyit mondott, hogy jövő héten a moszkvaihoz hasonlóan meglepő találkozói lesznek, amiket szintén csak akkor jelentenek be majd, amikor már a helyszínen lesz. Azt nem árulta el, kikkel és miről tárgyal majd.

A következő meglepő lépése hétfő reggel következik, de azt nem árulta el, mit pontosan mi fog történni. „Majd meglátja, figyelje a híreket” – tanácsolta az újságírónak.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyal Moszkvában
Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher