Miután több földművest is beidézett beszélgetésre kedd folyamán a Nemzetiztonsági-hírszerzési Iroda (BIA), és telefonon ígéretet kaptak, hogy fogadják őket a minisztériumban, a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesülete úgy döntött, felfüggeszti az utcai tüntetéseket és kedden már nem zárták le a kerülőutat Szabadkán.

Miroslav Matković a sajtónak elmondta, a BIA-val való beszélgetésen arról biztosították őket, hogy minden rendben lesz, a kéréseiket teljesítik. A reggel folyamán pedig telefonon hívták őket a minisztériumból.

„Nenad Katanić miniszterhelyettes elmondta, hogy megkapták a levelünket és csütörtökön 11 óra tájban  fogadnak bennünket, ahol megbeszéljük a követeléseinket és arról biztosított, hogy minden rendben lesz” – mondta Matković, majd hozzátette, ők ezúttal is bíznak az államban, hajlandóak az együttműködésre, ezért mennek haza.

Damir Perčićet, a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesületének elnökét szintén beidézte a BIA, ám mivel nem ment önként, ezért bekísérték beszélgetésre. Rajta kívül Miroslav Matković és Marinko Kujundžić önként jelentkezett a behívásra, valamint a csantavéri Toldi László is. Mindannyiukat kihallgatták.

Tiltakozást szerveznek a čačaki földművesek is. Az Ibari főút lezárásával adnának hangot elégedetlenségüknek. A helyi tejtermelők egyesületének elnökét szintén bekísérte a BIA. Az ottani földművesek radikálisabb lépéseket terveznek.