Aleksandar Vučić államelnöknek nem kell eljönnie a lítiumról szóló parlamenti ülésre, amelyet hétfőre hívott össze a szerb parlament elnöke, ezt ő maga, Ana Brnabić mondta a Prva Televíziónak.

Szerinte az államelnöknek nem éri meg eljönni az ülésre, mert a törvényjavaslat „tele van általános információkkal, álhírekkel, a bulvársajtó idézeteivel, a Treće oko és a Zona sumraka lapokból, ami szerinte „az ellenzék hanyagságáról és felelőtlenségéről” tanúskodik.

„Nem beszéltem vele erről, hogy eljön-e, túl sok kötelezettsége volt, de beszélni fogok vele, majd meglátjuk” – mondta Brnabić, kijelentve, hogy meg kellett hallgatnia a többi képviselőcsoport véleményét is.

Az ellenzék nem tudott megegyezni abban, hogy Vučić jöjjön-e vagy sem, ráadásul – mint mondta – nem mernek szembenézni vele, mert nincs érvük, ellenkező esetben eljöttek volna a megbeszélésekre Loznicában és Mali Zvornikon.

Elmondása szerint az ellenzéki képviselők azt követelték, hogy a törvényjavaslat rendkívüli ülésszakban legyen, pedig az szeptemberben ér véget, a következő pedig csak januárban kezdődik.

„Én is, és a Szerb Haladó Párt is, a lehető leghamarabb meg akarom vitatni ezt a törvényjavaslatot” – mondta Brnabić.