Sorozatban két győzelmet jegyzett a Topolyai Sport Club a Szerb Szuperligában, ami remek előjelnek tűnik a csütörtöki mérkőzés előtt, amikor a TSC Kazahsztánban, egészen pontosan Almatiban lép pályára az Asztana ellen a Konferencia-ligában.

A TSC a Novi Pazar elleni 5:2-es, illetve a Čukarički elleni 2:1-es idegenbeli győzelem után utazott el kedden kora délután Asztanába, ahol a Központi Stadionban közép-európai idő szerint 18:45-től méri össze erejét a Transfermarkt szerint 9,55 millió eurót érő kazah együttes ellen. A találkozó kezdési időpontja helyi idő szerint 21:45, vagyis a mérkőzés nem sokkal éjfél előtt ér majd véget.

A találkozó előtti sajtótájékoztatón Jovan Damjanović, a TSC vezetőedzője, valamint Mihajlo Banjac, a csapat középpályása is pozitívan nyilatkozott a csütörtöki találkozót illetően. Előbbi elmondta, hogy a megfelelő edzésmunkának köszönhető a bajnokságban aratott két győzelem, s bízik benne, hogy az Asztana ellen is a legjobb arcát mutatja majd a TSC. A csapat tagjai közül csak Saša Jovanović bajlódik sérüléssel, a többiek egészségesek. Mihajlo Banjac szerint amennyiben sikerül megismételniük a Čukarički elleni játékot, akkor a jó eredmény se marad el.

A TSC-t mintegy húsz szurkoló kísérte el Almatiba, akik mindent megtesznek majd, hogy hallassák a hangjukat a csütörtöki mérkőzésen.

A TSC a kazah vendégszereplés után a Konferencia-ligában a varsói Legiát fogadja, majd a svájci Lugano látogat a TSC Arénába, utána pedig Svájcba utazik a topolyai csapat, ahol a St. Gallen lesz az ellenfele. Az ötödik fordulóban Belgiumban, a KAA Gent ellen lép pályára a TSC, amely az utolsó fordulóban az örmény Noah-t fogadja.

Jelenet a TSC edzéséről az almati stadionban 2024. október 2-án (Fotó: Tőke János)