Az Újvidék-Szabadka gyorsvasút-szakasz kiépítése a végéhez közeledik, a grandiózus beruházást pedig a nagyobb néptömegek számára is be kellett mutatni. Kérdés, hogy hazai kivitelezőkkel megoldható lett volna-e olcsóbban a projekt, illetve az is, hogy ha kínai pénzekből, kínai munkások által épül a vasút, mennyibe kerül nekünk majd ez az élvezet, ennek a hitelét vajon nem fogják-e még a dédunokáink is törleszteni? – teszi fel a kérdést sajtóközleményében Szabadka Polgári Mozgalma.

„Úgy néz ki, Szabadkán nagyon szeretik egymást a koalíciós partnerek, a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség. Így az együttműködésük is ennek megfelelően alakul, ez az egyik oka annak, amiért Szabadka csigasebességgel fejlődik. Amikor kiderült, hogy az állam elnöke megtekinti a munkálatokat Szabadkán, és a VMSZ képviselőit nem hívták meg erre a médiaeseményre, a polgármesteri kabinet eme komoly mulasztásával kapcsolatban a megfelelő címekre küldtek szét üzeneteket. Hogy közvetlenül-e, vagy a VMSZ tisztségviselői panaszkodtak-e Budapesten a koalíciós partnerek inkorrektségéről, nem tudni, de Belgrád számár egyértelmű volt az üzenet: ez így nincs rendjén, tekintettel arra, hogy Magyarország rengeteget tett az Európai Parlamentben és ezen felül is, ezért mégiscsak elvárható lenne, hogy Szabadka Város statútumának a hivatalos nyelvhasználatról szóló részét tiszteletben tartsák” – olvasható a közleményben, melyben kiemelik:

Vučić elnök reakciójával, miszerint a vasútvonal nem nyílik meg magyar nyelvű táblák és feliratok nélkül, persze megint hősként tetszeleg, Pásztor Bálint és Stevan Bakić pedig negatív szereplők ebben a történetben. Ez a VMSZ szerepe: hogy dekorációként szerepeljenek a hatalmon lévő koalícióban, és az is tény, hogy a polgármester minimálisan sem érzi át Szabadka szellemiségét.

Szabadka Polgári Mozgalma rámutat: Az is rendjén lenne, ha a magyar nyelv mellett a táblákon latin írásmóddal is szerepelnének a feliratok, tekintettel arra, hogy a horvát (és a bunyevác) nyelv is hivatalos használatban van Szabadkán.

Vučić: Nem nyílhat meg a vasútállomás Szabadkán, nincs kiírva semmi magyarul