A sérült kislányok édesanyja, J.S. (38), sajnos belehalt azokba a sérülésekbe, amelyeket a vasárnapi súlyos közlekedési balesetben szerzett a Petrőc (Bački Petrovac)  felé vezető úton.

„A Vajdasági Klinikai Központ Sürgősségi Osztályára mentővel két sérültet szállítottak be a közúti balesetet követően. Az egyik beteg, J. Ž. (36), súlyos sérülésekkel érkezett, a teljes diagnosztika és az orvosi ellátás után kórházi kezelésre szorult. J. S. (38) szintén súlyos testi sérülésekkel érkezett, de az orvosok erőfeszítései ellenére életét vesztette a Vajdasági Klinikai Központ Sürgősségi Osztályán” – adta hírül a klinikai központ.

Súlyos baleset – a híd korlátján landolt az autó

Emlékeztetőül, a rommá tört autóban a baleset áldozata mellett ott volt a férje is, aki súlyos sérüléseket szenvedett, továbbá három gyerek, közülük két kislányt súlyos sérülésekkel szállítottak a Gyermekklinikára, míg egy könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

„A három kislány 10, 9 és 7 éves volt, akiket azonnal a Gyermekklinikára szállítottak a baleset után. Két kislány súlyos sérüléseket szenvedett, míg a harmadik könnyebben sérült meg, de a részletesebb vizsgálatok miatt őt is bent tartották a kórházban” – közölte a Kurir forrása.