A tavalyi évtől kezdve a gyermekeket érintő erőszak megelőzésének érdekében létrehozott Vigyázok rád! platformon 3.592 bejelentést regisztráltak. A legtöbb erőszakos eset oktatási intézményekben történt, összesen 2.220 alkalommal – hangzott el kedden Belgrádban, a Gyermekjogi Bizottság ülésén.

A platform eredményeit Mihajlo Jovanović, a kormány IT és eKözigazgatási Hivatalának igazgatója mutatta be. Elmondta, hogy az összes bejelentett eset közül 2.165 eset (60%) iskolai bántalmazással, azaz kortárs erőszakkal kapcsolatos.

„A platform 2021 óta elérhető a lakosság számára, mint egy megbízható hely, ahol tájékoztatást, tanácsokat és segítséget kaphatnak a gyermekeket érintő erőszak különböző formáiról. Két szegmens működik: egy információs rész, ahol cikkek, videók és útmutatók találhatók, valamint egy ingyenes képzési rész szülők, pedagógusok és diákok számára” – mondta Jovanović.

Jelenleg 20 különböző képzés érhető el a platformon. Eddig 636.384 felhasználó látogatta meg az oldalt többször is, és 118.351 egyedi felhasználó regisztrált a képzési modulok elvégzésére. Összesen 239.827 képzést indítottak el, amelyek 88,46%-át, azaz 212.159 képzést fejeztek be sikeresen.

A legtöbb befejezett képzés az oktatókhoz kapcsolódik (163.675), majd a szülők következnek (26.123), és a diákok (19.282).

Jovanović hozzátette, hogy mintegy 2.700 szervezet van hálózatba kapcsolva a platformon, köztük az összes általános és középiskola, diákotthonok, szociális központok, rendőrségek, egészségügyi intézmények és egyéb releváns hatóságok.

„Első alkalommal, egy helyen, minden érintett intézmény hozzáfér az erőszakos esetekkel kapcsolatos bejelentések teljes adatbázisához, beleértve az intézkedések állapotát és az elvégzett tevékenységeket is” – zárta gondolatait Jovanović.