Családostul, párban, barátokkal karöltve lepték el a magyarkanizsai József Attila Könyvtár egyik kisebb termét a társasjátékestre érkező helybéliek, akik egy kis kikapcsolódásra és egyben izgalomra vágytak január harmadik hétvégéjén. A Vajdasági Társasjáték Klub második alkalommal megszervezett társasozása – az első alkalomhoz hasonlóan – ismét nagy sikert aratott. Szabó Attilával, a klub alapítójával és Györe István játékmesterrel beszélgettünk.

– A Vajdasági Társasjáték Klub 2019 óta működik, jelenleg tíz településen aktívan, Temerinben, Muzslyán, Péterrévén, Bácsfeketehegyen, Topolyán, Szabadkán, Palicson, Csantavéren, Zentán és Magyarkanizsán. Van, ahol havonta, akad, ahol hetente, egyes településeken pedig csak alkalmanként rendez a klub társasjátékestet. Ezenkívül a Vajdasági Társasjáték Klub részt vesz különböző iskolai eseményeken, városi rendezvényeken és fesztiválokon is – kezdte gondolatait Szabó Attila, a Vajdasági Társasjáték Klub alapítója.

Hozzátette: a klub a péterrévei Falunkért Ifjúsági Csoportból nőtte ki magát, méghozzá úgy, hogy a sok-sok érdekes program mellé a társasjátékozás is bekerült, majd rövid időn belül az egyik legnépszerűbb elfoglaltsággá vált a szervezeten belül.

– A társasjátékestek ingyenesen látogathatók szerte a Vajdaságban, a játékmesterek is ingyen segítik a klub munkáját. Mindegyiküknek a társasjátékozás a hobbija, így örömmel vesznek részt ezeken az eseményeken. A játékokat pályázatok útján, önerőből vagy különböző felajánlásokból vásároljuk meg. Vannak klasszikusok és vannak már nagyon modern társasjátékaink is, amelyek egyébként nemcsak a fiatalokat, hanem a középkorúakat és az időseket is egyaránt lenyűgözik, sőt egyfajta fejtörőként szolgálnak amellett, hogy szórakoztatnak és kikapcsolnak. Igyekszünk a gyermekeket, a családokat, a párokat és a baráti társaságokat is egyaránt kielégíteni, talán ezt jól bizonyítja az is, hogy lassan 300 darab olyan játékunk van, amelyek közül az estre érkezők választhatnak. A játék kiválasztása után a játékmesterek ismertetik a szabályokat, segítenek a társas elkezdésében, és utána hagyják, hogy az egy asztalnál ülők kibontakozzanak. Ez azért is jó, mert amellett, hogy új ismeretségek, barátságok köttetnek, formálódhat a jelenlévők gondolkodásmódja, és véleménycserére is sor kerülhet – emelte ki az alapító.

A koronavírus-járvány megjelenése még népszerűbbé tette a társasokat, amelyek Attila szerint most aranykorukat élik. Tudomása szerint a Covid–19 kirobbanásáig a legtöbb játékot karácsonykor adták el, azóta viszont hónapról hónapra nő az eladott játékok száma a világ minden táján.

– Bár sokan nem ismerik el, mégis egyre többen vágynak a közösségre, az élményekre, és egyre többeknek van elegük az okoseszközökből, és választják a kártya- vagy társasjátékokat – mondta Szabó Attila. 

Györe István a klub egyik játékmestere. Közel két éve csatlakozott a csapathoz, imád játszani, bár ez nem volt mindig így. 

– Néhány éve az egyik volt osztálytársam eljött hozzánk babalátogatóba, és egy társasjátékot hozott ajándékba. Meglepettségünkben még aznap este megtanultunk vele játszani, és azóta mondhatom, hogy odáig vagyok ezekért a játékokért. Ezt megelőzően a társasjáték nekem egyet jelentett a Gazdálkodj okosan!-nal, az Activityvel és a Rizikóval. Azóta viszont már tudom, hogy sokkal több annál, mint egy kikapcsolódásra alkalmas elfoglaltság. A sors fura fintora, hogy Péterrévén ekkor már létezett a klub, nem sokkal később én is csatlakoztam hozzá, majd játékmester lettem – részletezte Györe István. 

A tapasztalatai azt mutatják, hogy minden településen nagyon vegyes a társaság, és ez egyébként a játék szempontjából is jó. 

– A városban élők talán egy kicsit több kikapcsolódási lehetőség közül válogathatnak, mint a falusiak. Így a falusiak körében nagyobb népszerűségnek örvendnek a társasjátékestek, de a nagyobb városok is kezdenek felzárkózni. Sokan egyébként azt gondolják, hogy ki lehet nőni ebből, de ez nem igaz. A mai modern játékokkal ellentétben, ahogyan azt Attila is említette, ez a fajta közösségi együttlét kortól, nemtől független – mondta a játékmester. 

Arra a kérdésre, hogy miként tanulja meg egy játékmester mind a 300 társasjáték szabályzatát, István a következő választ adta:

– Az új játékok esetében természetesen ott a szabályzat, amelyet tanulmányozunk, és vannak már videók is, amelyek bemutatnak egy-egy társasjátékot, azokat is igyekszünk mind megnézni egy-egy est vagy esemény előtt. A régi játékoknál pedig gyakran megesik, hogy kisegítjük egymás tudását, esetleg utánaolvasunk az interneten a szabályoknak. Azokat a játékokat, amelyekkel egyébként kevesen játszanak, vagy amelyekről azt tapasztaljuk, hogy nem annyira érdekesek, esetleg már unalmasak, eladjuk, és az árukból újakat veszünk. És minden évben vannak olyan új, piacra dobott játékok is, amelyeket kötelező jelleggel mi is beszerzünk, és az idő eldönti, hogy beválnak-e, vagy sem – ismertette István.

Akik kíváncsiak, hogy hol ülhetnek le társasozni legközelebb Vajdaságban, azok csatlakozhatnak a Facebookon a Vajdasági Társasjáték Klub nevű nyilvános csoporthoz.