Mint arról beszámoltunk, február 18-án a belgrádi felsőügyészség utasítására a bűnügyi rendőrség emberei Belgrádban letartóztatták az Egészségügyi Nővérek Kamarájának volt igazgatónőjét, valamint a kamara könyvelőjét. A közlemény szerint az akcióra a „nagy korrupcióellenes harc” folytatásaként került sor.

Az egyenruhások azért vették őrizetbe az említett két személyt, mert a gyanú szerint több tízmillió dinárt utaltak át a kamara számlájáról saját bankszámláikra, sőt, a szerb sajtó értesülései szerint még a kamara tagságának megsegítésére szánt jótékonysági adományt is lenyúlták.

A sajtó, együttműködve a belügyminisztérium forrásaival gyorsan kiderítette, hogy az őrizetbe vett igazgató mire költötte a jogtalanul megszerzett vagyont. A házkutatása során ugyanis a rendőrök megtalálták azt a szerződést, amelyből kiderült, hogy R. U. Görögországban vásárolt apartmanokat.

A szerb állam a múlt héten kezdte a korrupcióellenes nagy akcióját, amely során eddig letartóztatták Dušan Rafailovićot, a Szabványügyi Intézet vezetőjét, előtte pedig tizenöt személyt, köztük Dragan Tikić üzletembert, akit a vajdasági helyi serifként említ a sajtó, is letartóztatták, valamint a lánya is rács mögé került. Ezt megelőzően pedig Milorad Grčić, Obrenovac polgármesterét is őrizetbe vették, akit azzal vádolnak, hogy a Villanygazdasági megbízott igazgatójaként jelentős összeggel károsította meg a költségvetést.