Az EXPO 2027 kiállítás és a kapcsolódó projektek a Szerb Haladó Párt legfőbb korrupt vállalkozása – állítja az ellenzék és több szakértő is, ezért a NADA koalíció tagjai csütörtökön lezárták az EXPO építkezéshez vezető utat – írja a Nova.
„Tavaly november 1-je óta, amikor az újvidéki pályaudvar előtetője leomlott és 15 ember halálát okozta, az EXPO témája kissé háttérbe szorult. Egy valami közös ebben a két kormányzati projektben, mégpedig a korrupció” – mondják a NADA koalíció képviselői.
„Sajnos egy olyan országban élünk, ami nem demokratikus, a dolgok napról napra, hétről hétre romlanak. A diákok tiltakozásaira reagálva a kormány megmutatta a maga oldalát, verőlegényeket küldött, a középső ujját mutogatta” – mondta Miloš Jovanović, Szerbia Új Demokrata Pártjának az elnöke az EXPO építkezésénél, aki szerint a korrupció miatti összes jelenlegi letartóztatás valójában puszta színjáték. „Grčićek és Stajićok vannak az egész országban” – mondta.
Mindeközben az EXPO cég kijelentette, hogy ott nincs helye a politikai harcnak. „Legitim módon is lehetséges az elégedetlenség kifejezése, akár politikai pártok, akár az állampolgárok részéről, melyek nem veszélyeztetik több mint 2000 dolgozó munkáját, akik jelenleg ezen az építkezésen tartózkodnak” – mondta Dušan Borovčanin, az EXPO 2027 igazgatója.
Az EXPO 2027 nemzetközi szakkiállítás keretein belül lakótelepek, szállodák, stadionok épülnek. A cég becslése szerint a kiállítás megszervezésének összköltsége 1,29 milliárd euró lesz, ami magában foglalja a kísérő infrastruktúrát, egy vízi élményparkot és delfináriumot, a nemzeti stadiont, egy 1500 lakásos lakóparkot, a Zemun-Nikola Tesla Repülőtér-EXPO 2027 vasútvonalat és egy új rakpartot a Száván.
Az EXPO szervezése és az Ugrás a jövőbe beruházási program együttesen 17,8 milliárd euróba kerül. A legutóbbi EXPO szakkiállítás, melyet 2017-ben rendeztek Kazahsztánban, összesen kétmilliárd euróba került – írja a CABAR.
Mint arról a Nova nemrég beszámolt, az EXPO melletti szállodát az Euro KB rent cég építi, amelynek tulajdonosát, Zoran Kostićot a vitatott koszovói üzletemberrel, Zvonko Veselinovićtyal hozták kapcsolatba.
A szerbiai ellenzék azért harcol, hogy a kiállítás elmaradjon.

