Aleksandar Vučić szerb elnök az ellenzéki vezetők letartóztatását készíti elő terrorizmus hamis vádjával – jelentette be a Szabadság és Igazságosság Pártja (SSP).

A párt állítása szerint Szerbia elnöke Marinika Tepić, Dragan Đilas, Zdravko Ponoš és Miloš Jovanović, valamint más ellenzéki vezetők letartóztatását készíti elő terrorizmus és az alkotmányos rend megdöntésének hamis vádjai alapján.

„A politikai üldözés elősegítése érdekében a rezsim a képviselőház Intéző Bizottságának telefonos ülésén döntést fog hozni az ellenzéki képviselők mentelmi jogának visszavonásáról, ami lehetővé teszi azok akadálytalan letartóztatását. Erről a parlamenti bizottság tagjai a Szerb Haladó Párttól értesültek” – áll az SSP közleményében.

Az ellenzéki párt úgy véli, hogy ez egy újabb kétségbeesett lépés a „diktátor” részéről, amellyel megpróbálja megfélemlíteni a polgárokat és igazolni az általa előkészített erőszakot.

„Vučić teljesen lemásolja a fehérorosz diktátor módszereit, letartóztatja a politikai ellenfeleket, és azzal fenyegetőzik, hogy akár 15 évre is börtönbe zárja őket. Tisztázzuk – várjuk őt. Tudjuk, hogy pánikban van, tudjuk, hogy uralkodása utolsó napjait számolja. Ezért használja a bűnözőket, verőembereket, dílereket és mindenféle huligánokat arra a célra, hogy incidenseket szítsanak, és hogy ezt követően legyen mivel megvádolni az egyetemistákat és az ellenzéket. Letartóztatások, fenyegetések, megfélemlítések – már semmi sem segít rajta, mert az emberek egyértelműen azt mondták, hogy elég volt a zsarnokságából és törvénytelenségéből. Vége van Vučić. Elfoghatsz embereket, de nem szökhetsz el a nép elől” – zárult az SSP közleménye.

Fotó: 021.rs