Kedden este 88 kilométer megtétele után megérkeztek Emmersdorfba az Újvidékről Strasbourgba kerékpározó egyetemisták. Bár erre egyáltalán nem számítottak, ezen a kis településen is várt rájuk néhány polgár.

A nap folyamán Melk városában tartottak pihenőt, ahol Davide Martello zongorista várta őket, és eljátszotta nekik a Bella Ciao című dalt. Martellót azt követően utasították ki Szerbiából, hogy Nišben a hídblokádok ideje alatt zongorázott a tiltakozóknak.

Martello egyébként évek óta járja a világ konfliktusos országait a zongorájával.

A biciklisek ma Linz felé veszik az irányt. Martello bejelentette, hogy Salzburg előtt ő is csatlakozik kerékpáron vontatott zongorájával az egyetemistákhoz, ahol a célban ismét zenével köszönti majd őket. A videóban hallhatjuk, amit a repertoárra túzött Tamo je Srbija dalt gyakorolja, amit a Salzburgban fog elzongorázni.

 Fotó: Screenshot (Insajder TV)

Szerbiai kiutasította a demokráciáért zongorázó művészt (videó)