A meghosszabbított téli szünet eleve kaotikussá tette a tanév második felét, a sztrájk és munkabeszüntetés pedig tovább nehezíti a szülő számára is, hogy megértse, hogyan fejezi majd be a gyereke a tanévet. Az iskolanaptár szerint viszont két szünet is vár a gyerekekre, az egyik pedig már a jövő héten kezdődik.

Április 16-a és 21-e között összesen hat szabadnapjuk lesz a gyerekeknek, a tanítás április 22-én, a húsvéti ünnepek után kezdődik.

Május elsején, a munka nemzetközi napja kapcsán négy szabadnapjuk lesz, vagyis május elseje és negyedike között nem kell majd menniük iskolába.

Az iskolaévet legfeljebb öt nappal hosszabbíthatják meg ott, ahol nem volt rendes tanítás az elmúlt hónapokban.

A kisérettségi dátumát elhalasztották, de hogy pontosan mikor tartják meg, egyelőre nem tudni.

Idén első alkalommal szervezik meg május 5- és 9-e között az Emlékezés és közösség hetét, amellyel a ribnikari, valamint a Dubonában és Orašjeéban történt tömeggyilkosság áldozataira emlékeznek.

Azokban az iskolákban, ahol nem lesz szükség pótlásra, június 16-án ér véget a tanév. Ott, ahol szükség mutatkozik rá, június 20-a lesz az utolsó tanítási nap.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!