„A társadalmi és politikai válság leleplezte és delegitimálta ezt a rezsimet, amelyet már senki sem akar Szerbiában”, véli a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) alelnöke, Borko Stefanović.

„A válság megoldása abban rejlik, hogy megértjük: a megoldás a választásokon jön el, de ehhez elengedhetetlen, hogy legalább részben tisztességes választási feltételek legyenek, és hogy belássuk: nem győzhetjük le a maffiarezsimet egy egységes front és közös küzdelem nélkül” – mondta Stefanović a Nova napilapnak adott interjúban.

Arra a kérdésre, hogy elfogadja-e valaha Aleksandar Vučić államfő olyan választások kiírását, ahol minden résztvevő egyenlő feltételekkel indulhat, azt válaszolta: „Vučić és ez a rezsim soha nem fognak olyasmit tenni, amit nem muszáj.”

„A mi feladatunk, hogy együtt kényszerítsük ki tőlük azokat a feltételeket, amelyek garantálják a hatalom békés és demokratikus átadását. Jó példa erre az, ami a REM Tanács pályázatával történt – ebben mindenki részt vett, éppúgy, mint Kosjerićben és Zaječarban” – fejtette ki Stefanović.

Mint hangsúlyozta, „ez az út vezet ennek a bűnözői rezsimnek a leváltásához, és a törvényesség és normalitás bevezetéséhez hazánkban”.

„Egy új és jobb Szerbia születik, ez látszott minden egyes blokád során – Újvidéken, Strasbourgban, Kragujevacon és más helyeken szerte az országban. Méltónak kell lennünk hozzá” – üzente Stefanović.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!