A tömeggyilkosság áldozatainak emlékére létrehozandó Emlékközpont munkacsoportja nyílt levelet intézett Belgrád városi közgyűléséhez és Aleksandar Šapić polgármesterhez.
A levelet annak kapcsán küldték, hogy május 3-án és 4-én Belgrádi családi napok címmel szervezett a főváros rendezvényt, amelyet nem tartanak megfelelőnek azon a napon, amelyet a szerb kormány a tömeggyilkosságok áldozataira való emlékezés napjának nyilvánított.
„Ma, 2025. május 3-án, a szörnyű bűncselekmény második évfordulóján kénytelenek vagyunk időt szánni arra, hogy ezzel a levéllel szóljunk önökhöz, jóllehet ennek a napnak az ártatlanul, két évvel ezelőtt megszakított életek emlékének kellene szentelődnie. A közösségi médiából értesültünk arról, hogy azon a hétvégén, amikor egész Szerbiának meg kellene állnia, és meg kellene emlékeznie az értelmetlen erőszakban kioltott ártatlan életekről, Belgrád – a legtöbb áldozat városa, akikről ma és holnap emlékezünk meg – ünnepel! A ‘Belgrádnak csak egy terve van – egy családi nap, amelyre emlékezni fogunk’ szlogen alatt Belgrád számos szórakoztató programra hívja a polgárokat a ‘Belgrádi családi napok’ keretében” – áll a levélben.
Hozzáteszik, hogy ez a magatartás „a részvét, empátia és a tisztelet teljes hiányát mutatja azon életek iránt, amelyeket csupán két évvel ezelőtt erőszakkal oltottak ki egy belgrádi általános iskolában, valamint Dubonában és Malo Orašjeban”.
Kiemelik, hogy a helyi hatóságoknak tudatában kellett lenniük annak, hogy május 3-át és 4-ét a szerb kormány a tömeggyilkosságok áldozatainak emléknapjává nyilvánította.
„A városi hatóságok számára nincs mentség arra, hogy ennyire tiszteletlenek nemcsak a meggyilkoltak, a sebesültek és túlélők családjaival szemben, hanem minden belgrádi és szerbiai polgárral szemben is, akik ezen a hétvégén olyan tragédiákra emlékeznek, amelyek alapjaiban rázták meg a szerb társadalmat két éve. A város képviselői a Szerb Köztársaság kormányának munkacsoportjában is részt vesznek, amely az a Ribnikar Általános Iskolában történt tömeggyilkosság áldozatainak emlékére létrehozandó Emlékközpont felállításán dolgozik, így tudniuk kellett, hogy ezen a napon és vasárnap Belgrád területén számos olyan esemény van tervezve, amely az emlékezés kultúráját hivatott erősíteni, különösen pedig a következő áldozatok emlékét őrzi: Bojana Asović (11), Ana Božović (11), Katarina Martinović (12), Mara Anđelković (13), Ema Kobiljski (13), Sofija Negić (13), Andrija Čikić (14), Adriana Dukić (14), Angelina Aćimović (14), Dragan Vlahović (53), Nikola Milić (14), Aleksandar Milovanović (17), Marko Mitrović (17), Kristina (18), Milan Panić (22), Lazar Milovanović (19), Nemanja Stevanović (21), Dalibor Todorović (24) és Petar Mitrović (25)” – írják.
Hangsúlyozzák, hogy ehelyett a városnak lehetősége lett volna arra, hogy az eseményt nevelési célzattal szervezze meg, olyan programokkal, amelyek az empatikus társadalmi értékekre tanítanák a gyerekeket és szüleiket – ehelyett azonban mazsorett-felvonulásra, jelmezes felvonulásra, célba dobásra és túlélőversenyre hívják őket a parkba.
„Úgy véljük, hogy ezek a programok nemcsak teljesen méltatlanok egy nemzeti gyásznaphoz, hanem azt is mutatják, hogy mennyire hiányzik a megértés a tragédiák körülményeivel kapcsolatban, amelyekre ezen a hétvégén emlékezünk. Belgrád városa ma úgy döntött, hogy teljesen elfelejti a közelmúlt egyik legsúlyosabb tragédiáját, és inkább ünnepel. Csak Belgrád városa döntött úgy, hogy inkább felejt” – zárták a levelet.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

