„Nincs semmi vicces ebben a képben, elnök úr. Épp most temettük el szeretett Ferenc pápánkat, a bíborosok pedig hamarosan elkezdik a konklávét, hogy megválasszák Szent Péter új utódját. Ne gúnyolódjanak velünk!” – közölte a New York-i Katolikus Konferencia az X-en.
A bejegyzés azután jelent meg, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán egy újságírónak azt mondta, hogy pápa szeretne lenni, miután az megkérdezte, mit vár a május 7-én kezdődő konklávétól. Aztán pénteken posztolt egy olyan, vélhetően mesterséges intelligencia által készített fotót több közösségi oldalára, amelyen pápai öltözetben látható. A kép kommentár nélkül került fel az Instagramra és a Truth Socialre.
A BBC cikke szerint Matteo Renzi, volt olasz miniszterelnök sem hagyta szó nélkül Trump posztját. Azt írta, a kép sérti a hívőket, gyalázza az egyházat, és azt mutatja, hogy a jobboldali világ vezetője élvezi a bohóckodást.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője tagadta, hogy az elnök tiszteletlen lett volna. Azt mondta, az elnök Olaszországba repült, hogy lerója tiszteletét Ferenc pápa előtt, és részt vegyen a temetésén, ráadásul ő a katolikusok és a vallásszabadság rendíthetetlen szószólója – írja a hvg.hu.
Forrás: Donald Trump/Truth Social
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

