A belgrádi érsekség honlapján közölte, hogy a világsajtó Német László bíborost a következő pápa szűkebb jelöltlistáján említi, akinek megválasztása – a konklávé – holnap kezdődik.
Német bíboros elsőként vesz részt pápaválasztó bíborosként a Katolikus Egyház történetében Szerbiából. Ebbe a tisztségbe a tavaly év végén, a Szent Péter-bazilikában tartott ünnepségen vezette be őt a nemrég elhunyt Ferenc pápa – emlékeztetett a belgrádi érsekség, ahol székhelye is található.
Az érsekség közölte az osztrák Kosmo magazin írását is, amely szerint körülbelül tíz név szerepel a lehetséges pápajelöltek között, köztük Német is.
A többi, több kontinensről származó jelölt közül az itteni nyilvánosság számára a legismertebb az olasz Pietro Parolin bíboros, a Vatikán második embere, aki tavaly részt vett a belgrádi érsekség megalapításának századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Belgrádban.
Az érsekség felhívja a figyelmet néhány külföldi médium írására is, amelyek szerint Német bíboros híd a Kelet és Nyugat között, és hogy a párbeszédre való nyitottsága, valamint a Katolikus Egyházról alkotott víziója közel áll Ferenc pápáéhoz.
Az új pápa megválasztása titkosan zajlik a Sixtus-kápolnában, és az azt végző bíborosok számára ez idő alatt minden kommunikáció a külvilággal teljes mértékben tilos.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

