A litván hatóságok hivatalosan megtiltották annak a szerb repülőgépnek az országukon való átrepülését Moszkvába, amelyen Aleksandar Vučić szerb elnök utazott volna.

A litván hatóságok közlése szerint a Vučić elnököt szállító repülőgép átrepülését „technikai és diplomáciai érzékenység” miatt tiltották meg.

Emlékeztetőül: Robert Fico szlovák miniszterelnöknek korábban szintén megtiltották a repülést Lengyelország és Litvánia légterén keresztül, hogy megakadályozzák részvételét a nácizmus felett aratott győzelem 80. évfordulós megemlékezésén, amelyet nagyrészt a Vörös Hadsereg vívott ki.

Korábbi híradások szerint Aleksandar Vučić elnök elhagyta a katonai kórházat, lemondta az elkövetkező napokra tervezett programjait, azonban nem tett le arról, hogy május 9-én Moszkvába látogasson – erről számolt be május 4-én az orosz TASS hírügynökség.

„Az elnök jobban érzi magát. Kérte, hogy ezt üzenjük meg minden szerb állampolgárnak. Adjunk neki néhány nap pihenőt. Mivel pihenést írtak elő számára, minden programját lemondta a következő napokra” – idézte a TASS Siniša Mali nyilatkozatát.

Hozzátette, hogy nincs tudomása arról, hogy bármilyen változtatás lenne Vučić elnök május 9-i moszkvai látogatásával kapcsolatban, de meggyőződését fejezte ki, hogy az elnök be fogja tartani az ígéretét.

„A következő napokban, amikor felépül, a nyilvánosság elé fog állni. Csak annyit mondhatok, ismerve őt, mivel ő egy szavahihető ember, hogy megígérte, ott lesz, és feltételezem, hogy be is fogja tartani az ígéretét” – mondta Mali.

„Jövök, hacsak nem történik velem valami”

A TASS hírügynökség emlékeztetett Vučić korábbi kijelentésére, miszerint szándékában áll részt venni a május 9-i győzelmi parádén Moszkvában, hacsak „nem történik vele valami, vagy Szerbiát nem éri valamilyen fenyegetés”.

Frissítés: Litvániát követően Lettország is megtiltotta a légterébe repülést a szerb elnöknek.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!