Az újvidéki Felsőbíróság április elején adott ki körözést hat egyetemista és a Stav nevű mozgalom aktivistái ellen, akik külföldön tartózkodnak, és akiket az alkotmányos rend elleni támadással gyanúsítanak. A szóban forgó személyek: Mila Pajić, Branislav Đorđević, Anja Pitulić, Jovan Dražić, valamint Doroteja Antić és Dejan Bagarić. Távollétükben mindannyiuk lakását átkutatták, és most távollétükben harmincnapos előzetes letartóztatást rendeltek el számukra.
Nikola Lakić ügyvéd a Danas napilapnak elmagyarázta, milyen jogi lehetőségek állnak rendelkezésre azoknak az aktivistáknak, akik külföldön tartózkodnak, hozzátéve, hogy a jelenleg az alkotmányos rend erőszakos megdöntésével gyanúsított egyetemisták csoportja pillanatnyilag biztosan nincs elérhető közelségben a szerb hatóságok számára.
Elmondása szerint elsősorban Vučić híveihez köthető bulvárlapok bélyegezték meg őket úgy, mint egy csoportot, amely a gyanú szerint a szerb parlament, a szerb köztelevízió (RTS) és más intézmények elfoglalását tervezte. E tények alapján jogukban állhat menedékjogot kérni abban az országban, ahol jelenleg tartózkodnak.
„Számukra elrendelték az előzetes letartóztatást, így vagy visszatérhetnek Szerbiába, ahol a rendőrség őrizetbe venné őket, vagy megállapodást köthetnek az ügyészséggel, és megvárhatják az ítélet jogerőre emelkedését, majd bevonulnak a büntetés végrehajtására. Mivel külföldön tartózkodnak, és a rezsim vezetőinek számos nyilvános megnyilvánulása ismert, kérvényezhetik a menedékjogot a jelenlegi tartózkodási országukban. Ilyenkor a befogadó állam dönt az ő státuszukról. Az adott ország jogszabályaitól függően a nemzetközi jog mellett azt is figyelembe veszik, hogy teljesülnek-e a nemzeti jog által előírt feltételek” – magyarázta Lakić.
Az ügyvéd szerint, ha úgy döntenek, hogy visszatérnek Szerbiába, szinte biztosan több hónapos előzetes letartóztatás vár rájuk, valamint valószínűleg hosszadalmas és megterhelő per, amelyben ártatlanságukat kellene bizonyítaniuk – tekintettel arra, hogy a bulvársajtó szerint „a rezsim vezetői már ítéletet mondtak felettük”.
„Hogy egy ország megadja-e számukra a menedékjogot – ebben az esetben valószínűleg politikai menedékjogról lenne szó – nemcsak attól függ, hogy teljesülnek-e a pozitív jognak megfelelő követelmények, hanem attól is, hogyan döntenek az adott ország legfelsőbb politikai szervei. Ez a legtöbb esetben a belügyminisztérium vagy az igazságügyi minisztérium hatáskörébe tartozik” – mondja Lakić.
Hangsúlyozza, hogy ez különösen fontos, mivel a politikai menedékjog megadása komoly politikai feszültségeket okozhat a menedékjogot megadó ország és a kérelmezők származási országa között.
„Ha állampolgáraink bizonyítani tudják, hogy politikai üldöztetés áldozatai Szerbiában a rezsim részéről, valamint valószínűsíthető, hogy nem számíthatnak tisztességes és pártatlan bírósági eljárásra, továbbá hogy az ellenük felhozott vádak politikailag motiváltak és jogilag alaptalanok, akkor nagy esélyük van arra, hogy valamelyik EU-tagállam megadja számukra a menedékjogot” – mondja.
Lakić szerint Európa-szerte számos esetben ítéltek meg politikai menedékjogot olyan személyek számára, akiket saját országuk rezsimje üldözött, szavai szerint több száz ilyen eset létezik.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

