Nagyszabású műsor keretében május 12-én ünnepelte 65. születésnapját a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola. Az eseménynek a zentai Művelődési Ház színházterme adott otthont, a köszöntőket a diákok produkciói követték. A rendezvény díjátadóval zárult.

Bizonyára rajtam kívül, még sok mást tölt el örömmel az, ha a középiskolás éveire gondol. Azok pedig, akik velem együtt a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola padjait koptatták, biztos, hogy jó szívvel emlékeznek az idén 65. születésnapját ünneplő intézményre, amelyet nagyszabású rendezvénnyel ünnepeltek.

Az ünnepi műsor szerb és magyar nyelven zajlott, az eseményt két végzős diák tánca nyitotta meg, akik a bécsi keringőt adták elő. Őket követte Zsíros Jankelić Anikó igazgató ünnepi köszöntője.

Az iskola vezetője beszédét egy idézettel nyitotta, majd visszatekintett a kezdetekre. Mint azt ismertette, az intézmény több mint hat évtizeddel ezelőtt, Ljubica Popović nevét viselve nyitotta meg kapuit, és nyújtott elsők között magas szintű középiskolai oktatást közgazdaságtant tanuló diákoknak. Kiemelte: az oktatás színvonala azóta is kiemelkedő, és nemcsak a zentai diákok körében, hanem Vajdaság egész területén népszerű. Véleménye szerint mindez a pedagógusoknak köszönhető, akik közül nagyon sokan, nyugdíjas korukig az intézmény falai között építették életpályájukat. Végül köszönetet mondott a mindazoknak, akik több mint fél évszázada támogatják az iskolát, a dolgozóinak és a szülőknek, majd köszöntőjét ismét egy idézettel zárta.

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság háláját fejezte ki az iskola vezetőjének és dolgozóinak mindazért a munkáért, energiáért és erőért, amit hivatásukba fektetnek. Köszönetet mondott a tudásátadásért, a tehetséggondozásért. Zárásképp további támogatásukról biztosították a jelenlévőket.

Majd id. Fodor István, az oktatási intézmény első igazgatója szólt néhány szót az ünneplőkhöz.

Beszédében, Zsíros Jankelić Anikóhoz hasonlóan, visszatekintett az első néhány évre. Felidézte, hogy lett belőle igazgató, majd ismertette, hogy azokban az években a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában, minden évben öt osztályt indítottak, legkevesebb 25 tanulóval.

Fodor István kitért arra is, hogy sok mindenen kellett átmennie a szerb és magyar társadalomnak egyaránt azokban az években ebben az országban és hozzátette, a mai politikai zűrzavar, ami körülvesz bennünket, egyáltalán nem egyedi. Kiemelte: ha egy intézménynek vannak hagyományai, akkor ott van minőség is. Márpedig a zentai közgazdasági iskolának vannak, így az itt nyújtott oktatás minősége megkérdőjelezhetetlen. Zárásképp Mirjana Mandićot méltatta, aki hosszú évtizedekig dolgozott vele együtt azon, hogy úgy minőségben, mint mennyiségben ne legyen visszaesés.

A köszöntők után az iskola másodikos, harmadikos és negyedikes szerb és magyar tagozatos tanulói különböző műsorszámokkal színesítették az ünnepséget. Az előadásokat egy videóüzenet zárta, amelyben több egykori diák mondta el, mi jut eszébe a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában eltöltött évekről.

Az esemény zárásaként Zsíros Jankelić Anikóhoz átadta a köztársasági versenyeken részt vett diákoknak és mentoraiknak járó elismeréseket.

Jutalomban részesült:

Kószó Nikolett, a 2/2 osztály tanulója

Rekecki Bernadett, a 4/2 osztály tanulója

Nagy Viktor, a 4/2 osztály tanulója

Horváth Henrietta, a 3/2 osztály tanulója

Kovács Anita, a 4/2 osztály tanulója

Pilh Ena, a 4/1 osztály tanulója

Ostojin Vuk Nikola, a 3/1 osztály tanulója

A mentorok személyét illetően, elismerésben részesült:

Baráti Csanyiga Mónika és Mészáros Krisztina (mindketten magyartanárok),

Milivoj Mandić (testnevelő tanár),

Nagypál Judit és Szűgyi Valéria (mindketten gazdaságtan tanárok),

Tóth-Szakács Rita (némettanár).

A rendezvényt állófogadás követte, ahol Zsíros Jankelić Anikó, örömmel válaszolt néhány kérdésünkre az esemény kapcsán.

– Az életem több mint felét az iskola falai között töltöttem, 1993-ban kezdtem el itt dolgozni, mint testnevelő tanár, öt generációt vezettem ki, mint osztályfőnök, és most töltöm az első mandátumom, mint igazgató. Testnevelőtanárként, osztályfőnökként és igazgatónőkén is azon dolgozom, hogy mindenki megtalálja a helyét és azt, amiben jó. Gondolok itt úgy a diákokra, mint a pedagógustársakra. Számomra ez az iskola a minden – emelte ki.

Zsíros Jankelić Anikó elmondta, ugyan a feladatkörök átalakultak, a tanári gárda azonban elmondása szerint továbbra is a régi. Ez azt jelenti, hogy stabil, remek szakemberekből tevődik össze, és olyan kollégákkal van körülvéve, akik nap, mint nap azon dolgoznak, hogy a sok-sok tehetség ne vesszen el.

– Azt hiszem a minőségi oktatást az is jól bizonyítja, hogy sok egykori diákunk gyermeke választ bennünket. A magas szintű oktatás mellett, egy vidám közösség tagjai lehetnek, ahol az alkotókészség, a kreativitás határtalan. Minden gyermekünk élete, sorsa szívügyünk, minden osztályfőnök igyekszik egyénileg, minden tanulójával külön is foglalkozni, gondot viselni. Azt hiszem ettől vagyunk mi többek, jobbak – ismertette.