Az amerikai hatóság pénteken jóváhagyta az első olyan vérvizsgálatot, amelyet az Alzheimer-kór detektálásra fejlesztettek ki – jelentette be az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (Food and Drug Administration, FDA). A megoldás lehetőséget adhat a betegek számára, hogy korábban elkezdhessék a kezelést az újonnan jóváhagyott gyógyszerekkel, amelyek lassítják a halálos neurológiai betegség lefolyását, írja tudományos szaklapok alapján a hvg.hu.
A Fujirebio Diagnostics cég által kifejlesztett teszt két fehérje arányát méri a vérben. Az arány az agyban található amiloid plakkokkal korrelál. Ez az Alzheimer-kór egyik jellemzője, amelyet eddig csak agyi vizsgálatokkal vagy a gerincvelőifolyadék-elemzéssel lehetett kimutatni.
„Az Alzheimer-kór nagyon sok embert érint – többet, mint az emlőrák és a prosztatarák együttvéve” – magyarázta a döntést Marty Makary, az FDA biztosa. A szakember hozzátette: jelenleg a 65 év felettiek 10 százaléka szenved Alzheimer-kórban, és a becslések szerint 2050-re ez megduplázódhat. A vérvizsgálat, valamint az új gyógyszerfejlesztések azonban időt és esélyt adhatnak a betegeknek.
A neurológusok szerint az intravénás antitest-terápia segíthet a betegségben szenvedőknek, és akár hónapokkal is lassíthatja a leépülésüket. Ez azonban csak akkor hatékony, ha a betegség korai szakaszában kezdik meg a kezelést, a diagnosztizálás azonban bonyolult és időigényes folyamat. Főleg azért, mert a legtöbben csak az első tünetek után jelentkeznek az orvosnál, ami már a kór előrehaladott állapotát jelezheti. A vérvizsgálat azonban akár szűrővizsgálatként is funkcionálhat.
A klinikai vizsgálatok azt mutatták, hogy a vérvizsgálat hatékonysága összhangban van az eddig használt vizsgálatok hatékonyságával.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

