Miloš Vučević, Szerbia bukott miniszterelnöke, aki formálisan a Szerb Haladó Párt elnöke hétfőn kijelentette, hogy pártjának szimpatizánsai és tagjai nem mennek az újvidéki bíróság elé, mert mint fogalmazott, nem akarják veszélybe sodorni a polgárok normális életét.
„Így döntöttünk, miután beszéltem Szerbia elnökével, Aleksandar Vučićtyal, aki rámutatott, hogy ez csak még inkább megnehezítené a bíróság munkáját, amelynek több más, a polgárok számára fontos ügyben kell döntenie” – nyilatkozta Vučević Newsmaxs Balkans televíziócsatorna kérdésére.
Vučević, aki néhány napja még maga mondta azt, hogy pártjának tagjait az újvidéki bírósághoz küldik, hogy blokkolják azt annak érdekében, hogy kiengedjék a fogságból az állkapocs-törő haladópárti verőlegényeket – és ebben az elképzelésében még Aleksandar Vučić államfő is támogatta – immár úgy fogalmaz, hogy az egyetemisták hazudtak és csak kitalálták, hogy a haladók a bíróság elé akarnak menni. A népharag miatt füstbe ment haladó tervet a párt névleges elnöke még annak ellenére is tagadja, hogy vasárnap nyilvánosságra kerültek a fotók és a felvételek, hogy az uralkodó párt tagjai sorokban várakoznak, hogy felszálljanak az Újvidékre induló buszokra.
Vučević állítása szerint pártjának tagjai ugyan mélységesen csalódtak a szerbiai igazságszolgáltatásban, se semmiképpen sem tennének olyat, mint a blokáddal tiltakozók.
Miloš Vučević és Aleksandar Vučić (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

