A rendszer nem tudja elviselni az erkölcsi bátorság legkisebb gesztusát sem – így reagált az Egyesült Szerbiai Tanügy arra, hogy a szenttamási Svetozar Miletić Gimnázium és Szakközépiskola három tanára: Vesna Vrekić, Mirjana Mihajlov és Slavica Filipović május 28-án felmondást kapott. A tanárok 7 héten át felfüggesztették a tanítást, így támogatták az egyetemisták követeléseit, de annak ellenére, hogy időközben újra munkába álltak, Jasmina Crveni igazgató, a Szerb Haladó Párt aktivistája fegyelmi eljárást kezdeményezett ellenük, majd az országban elsőként és egyelőre egyedüliként fel is mondott a sztrájkoló tanároknak. A történtek miatt csütörtökön az iskola előtt tanárok, tanulók, szülők, polgárok tiltakoztak.

A Nova értesülései szerint az igazgatónak hamarosan lejár a mandátuma. Az óbecsei származású Jasmina Crveni pályafutásáról annyit tudni, hogy testnevelési karon végzett, de nem tudni, melyiken. Korábban az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában tanított.

Az igazgatót pár nappal ezelőtt egy szendvics várta az iskola bejáratánál.

Fotó: bezcenzure.info

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!