Aleksandar Vučić szerb elnök pénteken kijelentette, hogy a lakosság 23 százaléka a tüntetéseket és a zavargásokat éli meg az ország legnagyobb problémáiként.
Vučić, aki tisztségviselőként kampányol a június 8-ai zaječari helyhatósági választásokra, Grljan faluban azt mondta, hogy az embereknek „elegük van már abból, hogy Szerbia leállt”.
„Az emberek már idegesek. Arra a kérdésre, hogy mi az ország legnagyobb problémája, a történelemben első alkalommal az összlakosság 23 százaléka válaszolta azt, hogy a tüntetések és a zavargások. Tehát a népnek ez már annyira undorító, hogy hihetetlen. És erre nem vagyok büszke” – fogalmazott Vučić.
Különféle ígéreteket tett, amelyeknek, mint mondta, nagyon örül. Egyebek közt a zaječari kórház felújítását és egy fegyvergyár felépítését ígérte a helyi lakosoknak és közölte, jóváhagyták a szennyvízcsatorna-hálózat projektjét is.
Aleksandar Vučić (Fotó: Filip Krainčanić/Nova.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

