Legutóbbi körkérdésünkben a Sajtószabadság Alapítvány hetilapjával, a Családi Körrel kapcsolatos véleményükre voltunk kíváncsiak, önök pedig szívesen válaszoltak. Sokan vettek részt idősek, fiatalabbak is a körkérdésben, ami azt mutatja, hogy a lap mindenkié és minden korosztályhoz tartozók olvassák. Válaszadóink több mint fele állandó vásárlója is a Családi Körnek.
Nemi egyenlőség
Nők és férfiak szinte egyenlő számban válaszoltak a kérdésekre, ez később is látszódott, amikor a kedvenc témájukról érdeklődtünk. Úgy néz ki, valóban a család lapjáról van szó, amikor Családi Körről beszélünk, mindegy ki veszi meg, mindegy, ki viszi haza, végül mindenki olvasgatja.
Mindenkihez eljut a családban
Az olvasók nagy része megosztja valakivel a lapot. Azok, akiknél rendszeresen megtalálható a Családi Kör, 38 százalékban úgy válaszoltak, hogy azt elsősorban ketten olvassák. A kisebb-nagyobb gyerekek is csatlakoznak, nagyszülők is kézbe veszik, és kicsivel több mint 3 százalékban úgy válaszoltak, a szomszédokkal is megosztják az olvasnivalót. Ez ismét pozitív visszajelzés volt, hiszen megértjük, hogy az árak miatt könnyebben spórolnak az újságon. Mégis nagyon jó dolog, hogy még az ismerősökkel is „csereberélik”. Az állandó vásárlók több mint 26 százaléka válaszolt úgy, hogy egyedüli olvasó.
Előny a kitartóknál
Az olvasók közül legtöbben régi olvasók, több mint 52 százalékban. Szinte a kezdetektől vásárolják ők maguk vagy családtagjuk a lapot. A tíz évnél régebbi követők teszik ki az olvasók több mint 30 százalékát. Több mint 10 százalékban válaszoltak úgy, hogy az után „kaptak rá” a lapra, miután az a Sajtószabadság Alapítvány tulajdonába került. Az is örömteli, hogy több mint 6 százalékban az utóbbi néhány évben váltak a Családi Kör olvasójává. Mindenképpen köszönet illeti kitartó követőinket.

Beszerzés
Legtöbben (a válaszolók 33,8 százaléka) minden héten megveszik a Családi Kört. Utánuk következnek azok, akik csak akkor vásárolják, ha meglátják vagy eszükbe jut. A lapkihordók általi kézbesítést választja (vagy csak az áll rendelkezésre) majdnem 17 százaléknak, ennél kevesebben választják (vagy csak az áll rendelkezésre) a postai előfizetést. Erre a kérdésre olyanok is válaszoltak, akik nem tartják magukat vásárlónak, mégis ismerik a Családi Kört.
A rendszeres vásárlók között is azok vannak többségben, akik hetente megveszik a lapot. Válaszolóinknak közel 55 százaléka számít rendszeres vásárlónak, kevesebben csak ritkábban, nem minden héten szerzik be a Családi Kört.
Akik nem előfizetők, de (heti) vásárlók, szinte egyenlő számban válaszoltak úgy, hogy kioszkban (trafikban) vagy boltban veszik meg a Családi Kört. Legtöbben a kioszkot (trafikot) jelölték meg.
A rendszeres vásárlók több mint 60 százaléka könnyen megtalálja a lapot kedvenc boltjában vagy a trafikban. A válaszadók több mint 8 százaléka azzal szembesül, hogy nehéz megtalálni a Családi Kört és kevés helyen kapható a környezetében.
Általában elégedettek a kézbesítéssel azok, akik lapkihordótól kapják a Családi Kört. Közel 18-18 százalékban érkezett olyan panasz, hogy postán az újság néha vagy nagyon is késve érkezik. Ezt már többször észrevételeztük a Szerb Postának.
Állandó beszerzők
A rendszeres vásárlók, előfizetők leginkább a 60 fölötti korosztályból kerülnek ki (40 százalékban), közel egyharmada az előfizetőknek, rendszeres vásárlóknak 40-60 év közötti, majd 22,5 százalékban a 20-40 évesek következnek, a 20 év alattiak nem számítanak rendszeres vásárlónak vagy előfizetőnek.
Megfejtettük, miből kellene több
Leginkább az egészséggel és életmóddal kapcsolatos írásokat hiányolják. Szeretnének több interjút olvasni ismert személyekről és/vagy kisemberekről is. Ezt követi a kommentárok, elemzések, majd a történelmi témájú írások iránti igény. Nagyon népszerűek a keresztrejtvények, rejtvények, egyéb fejtörők, és a humor rovatban is szívesen látnának több mindent. Jöhet a belpolitika is még nagyobb számban, de a külpolitikát már kevesebben jelölték meg. Az oktatás, a tudományos írások, színes hírek mellett a gazdaságról olvasnának még többet. Nyereményjátékokat is többen várnának. Kevésbé kötik le az olvasókat a vallási témájú cikkek és a gyerekeknek szóló írások, valamint a különböző hobbikról és horgászatról szóló érdekességek.

(Az összes válaszoló között legtöbben pedagógusnak vallották magukat, több mint 14 százalékban. Jogász, közgazdász, kutató kategóriába tartozik 12,68 százalékuk, majd a nyugdíjasok következnek szinte ugyanannyian. Egyetemista, tanuló válaszolóink közel 3 százalékot képviselnek. Legkevesebben hivatalnoki munkahelyről számoltak be.)
Mit keresnek még a trafikban
Azok közül, akik vásárolnak nyomtatott lapokat, legtöbben a Családi Kört választják. Második helyen a Magyar Szó napilap áll. Magyarországi lapok is vannak sokuknál, ennél kevesebben vásárolják a Hét Napot. Még ennél is kevesebben jelölték meg a szerb nyelvű lapokat. A kérdéseinkre válaszolók majdnem ötöde nem vásárol rendszeresen nyomtatott újságot.

A visszajelzésekből csemegézünk
Érdekes felvetés volt, hogy a külföldön élő vajdasági fiatalokkal, az ő boldogulásukkal foglalkozzunk többet. Többen bátorítanak az online újságra, mert vidéken nehezen vagy sehogy nem jutnak hozzá a nyomtatott példányhoz. A tv-műsort jónak gondolják, de a bő műsorismertető nem a kedvencük. Van, aki teljesen kihagyná a tv-műsort. Több színes oldalt, mások több színes képet szeretnének látni. Az olvasóknak szóló külön rovatot is szívesen vennék. Sokan bátorítanak az újság függetlenségének megtartására. Érdeklődnének magukról az újságírókról is. Sajnos az árra is érkezett néhány negatív megjegyzés.
Köszönjük mindenkinek a részvételt és a válaszokat!
A Családi Kör lényeges résztvevője a vajdasági nyomtatott sajtónak. Júniustól már havilapként kereshetik (vagy kapják meg), minden első csütörtökön az egyre inkább magazin jellegű újságot. Hónapról hónapra igyekszünk még több tartalmat elérhetővé tenni a csaladikor.com online oldalon is.
Fontos hangsúlyozni, hogy a Családi Kör semmiképpen sem szűnik meg, sőt azon dolgozunk, hogy nyomtatott formában és online is egyre jobb és bővebb legyen a lap. A Családi Kör online változata ingyenesen elérhető és reméljük, sokan ott is látogatják majd.
Montázs a Családi Kör címlapjaiból (Illusztráció: SZMSZ)

