A szabadkai Újváros helyi közösség polgári gyűlése felhívást intézett az illetékes intézményekhez, valamint a helyi önkormányzathoz, amiért – mint közölték – hónapok óta ignorálják a Szabadka-Szeged vasútvonalról érkező túlzott zaj okozta problémát.

A polgárok a sajtóhoz eljuttatott közleményben rámutatnak, hogy a gondok akkor kezdődtek, amikor elindult a vasúti forgalom a felújított Szabadka-Szeged szakaszon.

„Megértjük, hogy a vasúti átjáróknál szükséges hangjelzést használni, de a mozdonykürtöt gyakran használják az átkelőkön kívüli helyeken is, egész nap és egész éjszaka, ez pedig jelentősen rontja a településen élők életminőségét” – állítják a helyiek.

Újváros lakosai azt mondják, több ízben fordultak már a kommunális felügyelőséghez, a kommunális rendőrséghez, a polgármester kabinetjéhez és a köztársasági szervekhez is, de egyik helyről sem kaptak konkrét választ.

„Azt felelték, hogy ebben a problémában ők nem illetékesek. A köztársasági vasúti felügyelőség elutasította az intézkedést, azzal a magyarázattal, hogy ő nem ellenőrzi a vonatkürt által kiadott zaj szintjét” – tették hozzá.

A problémát súlyosbítja az a tény, hogy Újváros helyi közösségben a lakóházak – a polgárok elmondása szerint – kevesebb mint 10 méterre vannak a sínektől, és kiemelték, hogy a zaj miatt nem tudnak aludni, ez pedig már az egészségüket veszélyezteti – különösen a gyerekek esetében – és negatívan befolyásolja mindennapjaikat.

A helyi közösség lakosainak polgári gyűlése sürgeti a zajszint mértékének megállapítását, valamint azt, hogy állítsanak fel zajvédő kerítést a vasútvonal mentén, amelyet állításuk szerint minden komolyabb, lakott településen áthaladó infrastruktúrának tartalmaznia kell.

„Nem kérünk lehetetlent, csak az előírások tiszteletben tartását: zajszintmérést, és zajvédő kerítés felállítását, hogy a városrészben méltósággal tudjunk élni” – zárul a polgárok közleménye.

Orbán Viktor magyar kormányfő és Aleksandar Vučić szerb elnök a Szabadka-Szeged vasút alapkőletételén, 2021. október 18-án (Fotó: Pannon RTV)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!