A Belgrádi Egyetem Fizika Karának diákját, Stefan Tomićot kedden vették őrizetbe ismeretlen, civil ruhás személyek. Tomić ügyvédje kedden este megerősítette, hogy Tomićot jelenleg a Belügyminisztérium terrorellenes osztályán, a Szerbia Palotában tartják fogva.

Az ügyvédnő elmondta, hogy Tomićot terrorizmus gyanúja miatt tartják fogva, a Büntető Törvénykönyv 309. cikke alapján – jelentette az N1.

„Ez az alkotmányos rend vagy magas rangú állami tisztségviselők – például a Szerb Köztársaság elnöke – erőszakos megdöntésére való felhívást jelenti. Ennek tiltott, jogellenes, erőszakos módon kell történnie. Hogy konkrétan mivel vádolják, azt akkor tudom meg, amikor találkozom vele” – mondta az ügyvédnő.

Közölte, hogy  48 órán belül ügyész elé kell állítani, akit már értesítettek a letartóztatásáról.

Azok a diákok és polgárok, akik korábban Újbelgrádban, a rendőrség épülete előtt tüntettek, átvonultak, majd lezárták a forgalmat a Szerbia Palota előtt. A blokádban részt vevő diákok időközben az Instagramon is felhívást tettek közzé, amelyben arra szólították fel az embereket, hogy csatlakozzanak a tüntetéshez, követelve társuk szabadon bocsátását.

Tomićot kedden délután 17 óra körül vették őrizetbe a Szerb Kormány épületének közelében. Két civil ruhás személy tartóztatta le, akik rendőrként mutatkoztak be, ám – a diákok állítása szerint – nem igazolták magukat.

Tiltakozás az egyetemi hallgató szabadon bocsátásáért (Fotó: X, Screenshot)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!