A Műszaki Tudományok Karának blokáddal tiltakozó hallgatói bejelentették, hogy ma (pénteken) este önként és erőszakmentesen kérni fogják a rendőröktől, hogy tartóztassák le őket.

Így tiltakoznak, amiért az elmúlt napokban számos kollégájukat őrizetbe vették.

„Ma mindannyian önként megyünk, és beülünk a rabszállítókba” – harangozták be a hallgatók az X közösségi platformon.

Az egyetemisták közölték, hogy a Marička névre keresztelt akció során be fognak szállni a rabszállító furgonokba – amelyeket szerbül a népnyelvben maricának neveznek.

„Ma este megyünk mindannyian, és beszállunk a maricákba. Ha ezt nem akarják, akkor káromkodjatok nekik, emiatt már százakat őrizetbe vettek az elmúlt napokban!” – üzenték a hallgatók.

A pénteken reggel 6 órakor kezdődött újvidéki blokádokon a Mezőgazdasági Kar és a Természettudományi-matematikai Kar több hallgatóját is őrizetbe vették.

A polgári gyűlések által szervezett újvidéki blokádok pedig 19 órakor kezdődtek.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!