Egy idős férfi hajtott be az autójával, egészen pontosan a négykerekű segédmotoros járművével a Carrefour szupermarketbe az olaszországi Albinia városában: tették azzal indokolta, hogy utál sörösládát cipelni az üzlettől az autóig – számoltak be róla az olasz újságok.
A férfi egy olyan kisautóval érkezett, amelyhez Olaszországban nincs szükség jogosítványra, és a hűtők és a strandfelszerelések között állította le a járművet, majd kiszállt belőle, miközben a megdöbbent eladók és vásárlók döbbenten videózták a furcsa jelenetet.
– Elnézést, melyik polcon van a sör? Nem volt kedvem a sörösrekeszt a parkolóig cipelni – mondta a férfi.
A szupermarket dolgozói elmondták, hogy annyira sokkolta őket az eset, hogy nem hívták a csendőrséget, csak megkérték a férfit, hogy hagyja el az üzletet – adta hírül a Corriere Fiorentino.
A szemtanúk szerint a férfi visszaült a járművébe, tolatott, és elhajtott, mintha mi sem történt volna.
A hírek szerint egy másik szupermarketbe is megpróbált autóval behajtani, de ott ebben megakadályozták.
Végül a járdára parkolt, elzárva a gyalogosok útját, majd dudálni kezdett, miközben a cselekedetével megbénította a forgalmat a város központjában.
________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

