Nemzetközi híradások alapján portálunk is beszámolt arról az értesülésről, hogy csúszás keletkezhet a szegedi BYD-projektben, és a csak 2026-ban indul el a tömeggyártás a magyarországi elektromosautó-gyárában, úgy, hogy az első két évben a tervezett kapacitás alatt fog működni az üzem.
A hírekre közleményben reagált Joó István, a kormány kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős biztosa, aki szerint a BYD kitart Szeged mellett, és fake newsnak minősítette azokat a fejtegetéseket, amelyek szerint a BYD elhalasztja a szegedi gyár elindítását, és a magyarországi helyett a törökországi üzemben futtatja fel a termelést. Állítása szerint a kínai beruházó kedden megerősítette, hogy továbbra is teljes gőzzel haladnak a munkálatok Szegeden.
A közlemény szerint a BYD Magyarország melletti elkötelezettségét az is mutatja, hogy Hollandiából Budapestre telepítik európai üzleti központjukat. és elindítanak két nagyszabású, együttvéve mintegy 250 millió eurós kutatás-fejlesztési programot hazai egyetemekkel együttműködésben.
A BYD 2023 decemberében, 224 tárgyalási forduló után döntött úgy, hogy Magyarországon építi fel első európai autógyárát. A 300 hektáros szegedi területen 2024-ben kezdődött az építkezés.
Fotó: BYD
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

