Az Akadémiai Plénum az alapvető demokratikus értékek elleni brutális támadásnak, nevezte az éjszakai incidenst, amikor álarcos verőlegények hatoltak be a Novi Pazar-i Állami Egyetem épületébe. Ezzel az egyetemisták testi épségére és ami a legveszélyesebb, az egyetemi autonómiájára is csapást mértek, írja a Plénum.
„Hajnali négy óra körül »Tűz van« felkiáltással hatolt be erőszakkal az egyetemre álarcos, fekete ruhás férfiak egy húszfős csoportja és evakuálta az egyetemistákat, akik legitim módon tartózkodtak az épületben, álláspontjukat blokáddal kifejezve, és az álarcosok átadták az épületet Zana Dolićanin rektornak. Jelenléte a rendőrtisztekkel együtt nem hagy egy cseppnyi gyanút sem, hogy ezt az akciót az egyetemi igazgatóság csúcsáról vezényelték le, politikai támogatással és állami logisztikával” – közölte az Akadémiai Plénum.
Rámutattak, a rektorasszony nemcsak erkölcsi bukását mutatta meg ezzel, hanem alkalmatlanságát is az akadémiai közösségen belül való működésre.
Kiemelték, hogy ez nem egy elszigetelt incidens volt.
Az Akadémiai Plénum a következőket követeli:
- Zana Dolićanin rektor sürgős lemondását;
- teljes körű és független vizsgálatot az álarcos személyek behatolásáról, azok személyazonosságáról, a parancsnoki felelősségről és a rendőri struktúrák esetleges részvételéről;
- Az oktatási miniszter lemondását, amiért nem reagált az egyetemi autonómia megsértésére.
Az Akadémiai Plénum hozzátette: Ha az akadémiai közösség ma nem áll a Novi Pazar-i egyetemisták mellé, akkor már holnap Belgrádban, Újvidéken, Nišben és Kragujevacon is álarcos, fekete ruhás emberek jönnek majd „tüzet oltani” a hatalom nevében.
A rendőrség verőlegényekkel, erőszakot alkalmazva dobta ki az egyetemistákat (Videó)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

