A helyi Tisza-szigetek meghívására Erdélyben tartózkodó Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szombaton elmondott beszédjében a 2004. december 5-i népszavazást úgy minősítette, hogy az magyar nemzet elárulásának a napja volt.

„Én akkor a Fidesszel voltam, és büszke voltam arra, hogy kiálltunk a magyar nemzet egységéért” – mondta, és kárhoztatta azokat, akik „a mai napig nem kértek ezért tiszta szívvel bocsánatot”, hozzátéve: „a legtöbbjük a szíve mélyén máig sem érti, mi volt a baj azzal a népszavazással”.

A 444.hu tudósítása szerint Magyar elismerte, hogy 2010 után „valóban voltak jó döntések, fontos intézkedések”, ilyennek nevezte az óvodák, iskolák, templomok felújítását, építését, a romániai magyar közösségek támogatását. Viszont hozzátette, arra a pénzt nem Orbán adta, hanem az anyaországi magyarok adójából érkezett, tette hozzá.

De a nagyobb baj, hogy ami ingyenesnek tűnt, annak súlyos ára volt: „a valódi ár a közösség volt, a magyar közösség széttördelése, akárcsak Vajdaságban vagy Kárpátalján, úgy Székelyföldön, Erdélyben is”.

Magyar azt ígérte, hogy a jövő tavaszi kormányváltás után – ezt ezúttal is tényként emlegette, mint a pártja nagykanizsai fórumán és azóta mindig – a kettős állampolgárság megmarad, a határon túliak támogatásai úgyszintén, de azokat a forrásokat „nem pártkatonák és nem oligarchák, hanem valóban külhoni családok, valódi munkát végző külhoni vállalkozók kapják”.

___________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!