Újabb radikális ötlettel állt elő Vladimir Đukanović, a Szerb Haladó Párt elnökségi tagja, aki most azt állítja: a szerbiai felsőoktatást csak az mentheti meg, ha felszámolnak minden állami egyetemet, és helyette egy az állam által megfelelően igazgatott, integrált egyetem alakul.

„Minden más csak halogatása a már tönkrement állami egyetemek teljes megszűnésének. Minden elszalasztott évvel egy újabb év múlik el új radikális anarchisták kinevelésével, akikből nagyon gyorsan az utcai zavargások komoly katonai alakulatai lesznek” – írta a Kurirban megjelent cikkében.

Hozzátette: ahogy eddig minden alkalommal, ezúttal is azt fogják rá mondani, hogy túlzásokba esik és nem érti meg a helyzetet, de szerinte később be fogják látni, hogy megint igaza volt.

Fotó: N1

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!