Három hónapra felfüggesztették állásából, majd a fegyelmi eljárást követően a hét derekán postán megérkezett Siniša Avramov, az óbecsei Műszaki Iskola angoltanárának a felmondása is. Az egyetemisták követeléseit támogató Avramov, aki 2009 óta dolgozott az óbecsei Műszaki Iskolában, a község egyetlen olyan tanára, aki végig kitartott a február 7-én megkezdett teljes munkabeszüntetés mellett, de ez alatt az idő alatt is rendszeresen bejárt az iskolába, eleget tett osztályfőnöki kötelességeinek, tartotta a kapcsolatot a szülőkkel és a diákokkal, tanácsadást végzett, eljárt az ülésekre. Az iskola igazgatója, Tijana Grujić a felmondást azzal indokolta, hogy Avramov bántalmazta és elhanyagolta a tanulókat.

Az elbocsátott tanár mellett tartottak pénteken délben tüntetést a Műszaki Iskola előtt kollégái, diákjai, támogatói, közöttük volt Slavica Filipović is, a szenttamási Svetozar Miletić Gimnázium tanára, aki Mirjana Mihajlov és Vesna Vrekić kollégáival együtt az országban elsőként kaptak felmondást a kiállásuk miatt. Az ügy érdekessége, hogy ennek az iskolának az igazgatója, Jasmina Crveni is óbecsei – emelte ki Slavica Filipović.

„Módszertani, pedagógiai, pszichológiai tudás nélküli, magánegyetemeken diplomát szerzett pártkádereknek osztogatnak most normákat. Felfüggeszthettek volna bennünket, pénzbüntetést róhattak volna ki ránk, de nem tették: ez a rossz diákok bosszúja. A tanárok kitartanak az egyetemisták mellett, és mély meggyőződésem, hogy Szerbia újjá fog születni” – mondta Filipović.

Dušan Kokot, a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Független Szakszervezetének az elnöke május óta folytatott tárgyalásokat Tijana Grujićtyal, a Műszaki Iskola igazgatójával, akiről a végkifejlet miatt azt mondta: vagy nagy hazudozó vagy elképesztő nyomást gyakorolnak rá, mert az ígérte, Siniša a fegyelmi eljárás után visszatérhet a munkahelyére.

„A felmondásban semmilyen bántalmazásra vagy elhanyagolásra utaló bizonyíték sem szerepel, ezért ez egyértelműen egy politikai döntés. Panasszal fogunk élni, és ha nem járunk sikerrel, feljelentést teszünk, mert ha Siniša február óta valakit bántalmazott és erről az igazgató hallgatott, akkor bűncselekményt követett el, ha pedig valótlanul vádolták meg Sinišát ezzel, akkor is ugyanez a helyzet” – mondta Kokot, aki szolidaritásra szólította fel a kollégákat.

Ivan Pivnički, az újvidéki Mileva Marić Ajnštajn Műszaki Iskola történelemtanára szenvedélyes beszédében azt emelte ki: Szerbia nem lehet senki magánvállalkozása, és az emberek csak annyit követelnek, hogy az országban tartsák be az Alkotmányt, a törvényeket, és adják meg a polgároknak a választás lehetőségét.

Siniša Avramov mellett tüntettek az óbecsei Műszaki iskola előtt (Fotó: Fehér Rózsa)

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!