A szerbiai munkáltatók júliusban – a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint – 11.767 dolgozót kerestek, és a legtöbb álláshelyet raktárosoknak kínálták, összesen 635 szabad munkahelyre hirdettek szabad helyet.

A második helyen a rakodómunkások állnak 494 meghirdetett állással, őket követik a futárok 461, valamint a programozók 393 hirdetéssel.
Keresettek voltak továbbá a a fémmegmunkálók, ácsok, kőművesek mély- és magasépítésben, utánuk pedig a konyhai kisegítők, szakácsok és takarítók következnek.

A lista másik végén, azaz a kevésbé keresett szakmák között szerepelnek többek között a villanyszerelők, útépítők, reklámügynökök, állategészségügyi technikusok – számukra júliusban mindössze öt állást hirdettek meg. A sereghajtók pedig egyértelműen az építészek, a vállalati ügyfelekkel dolgozó kockázatkezelési menedzserek és az informatika- és számítástechnika-tanárok, akiknek csupán négy álláshirdetés szólt.

Az összesen 11.767 meghirdetett állás közül a nagy többség, pontosabban 8.581 határozott időre szólt, míg a fennmaradó 2.883 határozatlan időre.

Régiónként vizsgálva a legtöbb dolgozót Belgrádban keresték – 6.747 főt, majd Vajdaságban 1.740-et, Šumadijában és Nyugat-Szerbiában 1.824-et, a legkevesebbet pedig Dél- és Kelet-Szerbiában, mindössze 1.161 főt.

————————————————————————————————————————–

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!