„Üstökösként robbantak be a képek a szabadkai régi mesterségek utcájáról a közösségi oldalakon és olyanok, akik egyébként ostorozzák a VMSZ-t, örömködnek a közösségi hálókon, hogy ez az igazi Szabadka. Ezért is bizonyult jó mondatnak, akárki akármit gondol, ha a régi Szabadka értékeit fontosnak tartja az ember, hogy a VMSZ az egyetlen opció, mert ezt az utcát mi csináltuk. Prosperitati támogatásból valósult meg, és Csákány Lajos fejéből pattant ki”, többek között erről is beszélt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában kedden reggel.

Katasztrofális közúti határátkelés

Ugyan némileg javult a helyzet, ha objektíven nézzük, de továbbra is katasztrofális a közúti határátkelés, értékelte Pásztor Bálint, aki elmondta, Lázár János magyar építési és közlekedési miniszterrel arról is beszéltek, hogy külön ingázósávokat kellene létrehozni.

„Szó volt a vasúti fejlesztésekről is. Fontosnak tartom elmondani, Lázár közölte, amikor befejeződik a Budapest-Belgrád gyorsvasút építése, ennek lesz egy olyan plusz haszna is, hogy jelenleg a Szeged-Szabadka vonalon közlekedő tehervonatok átkerülnek a helyükre, és több vonat közlekedhet a két város között. Januártól a mostani 5 helyett, 10 pár vonat indulhat. Tavaly 100.000-en vették igénybe a vonalat, idén még többre számítunk”, mondta Pásztor. Hozzátette, a Budapest-Belgrád vonal az év végén vagy jövő év elején el fog indulni, a következő célkitűzés pedig, hogy a szegedi vonattal Bajáig el lehessen jutni.

A VMSZ Szabadkán az egyetlen lokálpatrióta párt

Pásztor több alkalommal beszélt már arról, hogy azok a választók, akik azt szeretnék, hogy lokálpatrióta vezetése legyen Szabadkának, függetlenül a nemzeti hovatartozástól, szavazzanak a VMSZ-re.

„A VMSZ az egyetlen olyan párt, amelyik bizonyította, hogy lokálpatrióta, a szabadkai értékeknek olyan képviselője, amely párját ritkítja. Számos beruházást lehetne említeni, mondta a párt elnöke – az akvapark, a palicsi művelődési ház, a Víztorony, a Sárga ház, a Zsinagóga, Bíró Károly szobor, ami a legszebb köztéri szobor, a városrombolást megakadályozó VMSZ-es kiállás. Bármikor is lesznek majd önkormányzati választások, mindenki, akinek ezek az értékek fontosak, a VMSZ-re kellene, hogy szavazzon”, ismételte Pásztor, aki szerint elég megnézni, hogy milyen koncerteket szervezett a VMSZ a városban az elmúlt években és milyeneket mások.

2026 vége előtt nem valószínűek a választások

Pásztor szerint soha előre hozott önkormányzati választások nem voltak, de 2026 vége előtt nem valószínű, hogy bármilyen szinten lesz voksolás, ennek ellenére úgy készülnek, mintha holnap lennének.

Pásztor beszélt a magyar érdekképviselet jelentőségéről, s kiemelte a beruházásokat, amik ennek köszönhetően megvalósulhatnak.

„A Zentai Kórház tüdőosztályának felújítása, az idén 100, jövőre 172 millió dinárt biztosítunk a tartományi költségvetésből. A Kosztolányi Gimnázium kollégiumának építése esetében folyamatban van a tervdokumentáció kidolgozása, a telek megvásárlása. A felsőhegyi egészségház felújítására 23 millió dinárt biztosítottunk. A köztársaságtól a kúlai és a tornyosi iskolák felújítására sikerült összeget biztosítani. Ezek mind már megítélt támogatások”, mondta a VMSZ elnöke.

A gazdasági intézkedéseket Magyarországtól „vettük át”

Minden olyan intézkedés, ami azt eredményezi, hogy 1000 dinárból több terméket lehessen venni örvendetes és támogatandó Pásztor szerint.

„Egy valamire mutatnék rá, ami kevésbé kapott nyilvánosságot. A kereskedelmi árrés csökkentése hónapok óta működik Magyarországon, de van olyan ügy, amiben Szerbia lépett először, aztán Magyarország követte, ez a fiatalok  számára bevezetett kedvezményes lakáshitel bevezetése”, mondta a pártelnök, majd hozzátette, a VMSZ közbenjárásának köszönhető a két ország közötti jó kapcsolat is.

Magyarkanizsának komoly pénzébe kerül, hogy újra lesz buszjárat

Az, hogy Magyarkanizsa és Szabadka között újra lesz buszjárat, nagyon drága dolog, de fontos, mondta Pásztor.

„Áprilisban amikor átvette a Trans-jug átvette a feladaait, megszüntetett több olyan vonalat, amit gazdasági értelemben nem tartott megtérülőnek. Akkor a VMSZ politikusai mindkét önkormányzatból, elkezdtek tárgyalni, megszületett a megoldás, ez pedig kizárólag annak köszönhető, hogy a VMSZ politikusai olyan helyzetben vannak, hogy ilyen ügyeket előre tudnak mozdítani. Mindez viszont azt fogja eredményezni, hogy az, hogy Kispiacról, Oromról, Magyarkanizsáról be lehessen jutni Szabadkára, a magyarkanizsai önkormányzatnak évi 33 millió dinárjába fog kerülni.”

____________________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!