Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić a múlt hétvégén az Ubban tartott, a kormánypárt híveinek szervezett rendezvényen bejelentette, hogy ezen a hétvégén is 100 helyszínen tartanak gyűléseket országszerte.
Ezeket a rendezvényeket eredetileg szombatra jelentették be, azonban a sajtó értesülései szerint a Társadalmi Stabilitás Központja közölte a polgárokkal, hogy a szombatra tervezett „séták a blokádok ellen” vasárnapra, augusztus 31-ére 18:30-ra kerülnek át.
A Danas nem hivatalos információi szerint Újvidéken a veterniki gyűlés, amelyet vasárnapra terveznek, jelenleg az egyetlen olyan lakossági rendezvény, amelyet aktívan szerveznek a blokádok elleni tiltakozásként. Lesz ellentüntetés Szabadkán is, információink szerint szintén 18 óra 30 perctől, de annak pontos helyszíne még nem ismert, tekintettel arra, hogy ezen a napon zajlik a félmaraton és a városnapi rendezvénysorozat is elkezdődött már.
A belügyminiszter, Ivica Dačić a múlt hétvégi események után kijelentette, hogy a „blokádok ellen tiltakozó polgárok” összejövetelein 49 településen összesen 33.000 ember vett részt.
A kormánypárttól és híveitől már megszokhattuk az ellentüntetéseket, ellenrendezvényeket, ellenhallgatókat, azonban a mostani gyűlések kapcsán uralkodó narratíva az, hogy ezek nem pártszervezésben zajlanak, hanem „spontán” polgári összejövetelek, melyek célja a már tíz hónapja, Szerbia számos városában tartó tiltakozásokban részt vevő “kisebbség elleni fellépés”.
Annak ellenére, hogy a résztvevők nem népszerűsítenek semmilyen pártot, egyértelmű, hogy ott voltak a kormánypárt szimpatizánsai és aktivistái, hiszen a rendezvényeken elhangzó jelszavak teljes összhangban voltak az állami tisztségviselők nyilatkozataival.
Mivel az elmúlt hónapokban a diákok és a polgárok tiltakozásai nemzetközi figyelmet keltettek és nyomást gyakoroltak a hatalomra, ezek a gyűlések elsősorban belpolitikai célt szolgálnak: a saját szavazótábor megnyugtatását, valamint annak demonstrálását, hogy a kormány kontroll alatt tartja a politikai válságot. Ugyanakkor, mivel az események üzenete nem más, mint a blokádok elleni tiltakozás, felmerül a kérdés, hogy mi a valódi hatásuk a szélesebb közvéleményre.
Dejan Bursać, a Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet tudományos munkatársa úgy véli, hogy ezeket a gyűléseket a Szerb Haladó Párt már szinte automatikusan szervezi, hozzátéve, hogy ezen a téren semmilyen újítást vagy értelmet nem látni, elsődleges céljuk inkább az, hogy megnyugtassák saját tagságukat és aktivistáikat.
“Láttuk az újvidéki, verbászi, petrőci, belgrádi erőszakos események után, hogy az SNS és elsősorban Vučić elnök igyekezett „lehűteni a helyzetet” a párbeszéd ajánlatával és ezekkel a támogató rendezvényekkel. Ez is egy módja annak, hogy megmutassa saját tagságának, amely nyilvánvalóan megijedt és összezavarodott a történtek miatt, hogy minden rendben van”, magyarázza Bursać.
Hozzáteszi, hogy éppen ezért nem számít arra, hogy ezek a gyűlések hosszabb távon is fennmaradnak, főleg, mivel nem látni bennük semmilyen további fejlődést. Mostanra már szinte automatikusan szerveződnek, többnyire helyi pártaktivisták és a rezsimhez közel álló médiumok jelennek meg, amelyek aztán arról tudósítanak, hogy „óriási tömeg” vett részt a rendezvényen.
“Nyilvánvaló, hogy ezek nem valós számok, de az információ a kormánypárt szavazótáborának szól, hogy megnyugodjon. Ez most így zajlik, és zajlani is fog még egy ideig, de anélkül, hogy lenne valamilyen világosabb, tágabb üzenete”, véli Bursać.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

