Vladimir Đukanović, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökségi tagja úgy véli, hogy a „színes forradalom” felett aratott győzelmet nem a pártvezetés, hanem az „egyszerű párttagok”, azaz az úgynevezett „SNS-gyalogság” vívta ki.
„Annak ellenére, hogy felgyújtották az irodáinkat, bántalmaztak bennünket, megpróbáltak lejáratni minden lehetséges módon, és korlátozták a mozgásunkat, a mi tagjaink nem hátráltak meg” – írta Đukanović a Politika napilap hétfői számában megjelent publicisztikai írásában.
Hangsúlyozta: „Nem a pártvezetők győztek, hanem azok a hétköznapi tagok, akik nem féltek, hanem hittek az eszmében, és békésen, keresztényi módon álltak ellen a hitetleneknek és a szörnyetegeknek.”
„Ezért mondom: az egyszerű SNS-tag, aki éjszakákat töltött a Ćacilendnek nevezett helyen – amely az esztelenség elleni ellenállás szimbólumává vált –, az igazi győztes” – írta Đukanović.
A pártelnökségi tag megjegyezte: írását egyfajta figyelmeztetésnek szánja „a kormánypárt különféle nagyobb és kisebb vezetőinek”, mert – mint fogalmazott – „meg kell érteniük, hogy ha az egyszerű tagok nem lettek volna, ma ők sem lennének sehol, vagy – a jól ismert régi szokás szerint – talán már az új győztesek oldalán állnának”.
Vladimir Đukanović (Fotó: N1)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

