Az Elektronikus Hírközlési és Postai Szolgáltatások Szabályozási Ügynöksége (RATEL) nyilvános pályázatot hirdetett az 5G-hálózat frekvenciáinak értékesítésére.
A Nedeljnik szerint ezzel a lépéssel a licencosztás folyamata a nyilvános konzultációk szakaszából a kötelező nyilvános licit szakaszába lépett, és ezzel hivatalosan is megkezdődött a verseny a mobiltelefon-hálózat ötödik generációjáért Szerbiában.
Az érdeklődő vállalatok a pályázati dokumentációt legkésőbb szeptember 15-ig vásárolhatják meg, 10 ezer eurós áron.
A részvételi jelentkezések benyújtásának határideje október 20.
A minimálisan megvásárolandó frekvenciacsomag kezdő ára 100 millió euró. A fizetés két egyenlő részletben történik: az elsőt a kiválasztásról szóló döntéstől számított 15 napon belül, a másodikat pedig legkésőbb 2026. június 30-ig kell befizetni.
Az árverésen azok a cégek vehetnek részt, amelyek szigorú kvalifikációs feltételeknek felelnek meg.
Ezek szerint 2024. december 31-én legalább 1,5 millió végfelhasználóval kell rendelkezniük mobil szolgáltatások terén, és az adott évben legalább 300 millió eurós árbevételt kellett elérniük ezen a területen.
Emellett az új piacra belépni kívánó szolgáltatóknak nemzeti roaming szerződéssel kell rendelkezniük egy meglévő operátorral.
Minden pályázónak bankgaranciát is be kell nyújtania.
Az első évben a licencek birtokosainak legalább 200 darab 5G bázisállomást kell aktiválniuk, ebből 120-at Belgrádban, 20-at Újvidéken, 15-öt Nišben, 10-et Kragujevcon és 5-öt Szabadkán – közölte a Nedeljnik.rs.
A második évben ez a kötelezettség minimum 1000 aktív bázisállomásra nő, kiterjedve a fontosabb turisztikai központokra (Kopaonik, Zlatibor), repülőterekre és határátkelőkre.
Az ötödik év végére 4500 bázisállomás telepítését tervezik, amelyek lefedik az összes, legalább 3000 lakosú települést, valamint a fő közúti és vasúti folyosókat.
Külön feltétel, hogy a „Expo 2027” komplexumot legalább két bázisállomással kell lefedni 2026 végéig.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

