A Vajdasági Kormány bejelentette, hogy támogatni fogja a fejlesztési projekteket Bosansko Grahovo községben, közölte a 021.rs tájékoztatása szerint a tartományi kormány.

„A tartományi kormány segíteni fogja Bosansko Grahovo község fejlődését, mivel ez fontos népünk megmaradása és életlehetőségei szempontjából ezen a területen. Anélkül, hogy beavatkoznánk Bosznia-Hercegovina kantonjainak politikai viszonyaiba, segíteni szeretnénk, hogy a helyi közösség megfelelő életkörülményekkel rendelkezzen” – nyilatkozta Vladimir Galić, a mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdészeti titkárság vezetője, aki Smiljka Radlovićot, Bosansko Grahovo község elnökét és munkatársait fogadta.

Aleksandar Sofić, a regionális fejlesztésért, régiók közötti együttműködésért és önkormányzati ügyekért felelős tartományi titkár közölte: a tartományi kormány támogatásával a közeljövőben megvalósulnak a község számára legfontosabb fejlesztések, különös figyelmet fordítva a gyermekekre és diákokra irányuló programokra.

Radlović elmondta, hogy Bosansko Grahovo Bosznia-Hercegovina egyik legszegényebb és legelmaradottabb községe, ezért minden támogatás és segítség rendkívül fontos számukra. Kiemelte, hogy a község nagy turisztikai potenciállal rendelkezik a természeti adottságainak köszönhetően, amelyeket szeretnének bemutatni és a helyi közösség fejlődésének szolgálatába állítani.

A tartományi kormányban tartott megbeszélésen szó esett többek között Gavrilo Princip szülőházának felújításáról, a helyi művelődési ház rekonstrukciójáról, a játszóterek rendezéséről, a Šator-tóhoz vezető út kiépítéséről, valamint más, a község szempontjából fontos projektekről is.

Mint ismeretes, Gavrilo Princip szerb nacionalista diák 1914. június 28-án Boszniában merényletet követett el Ferenc Ferdinánd főherceg, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse és hitvese, Chotek Zsófia ellen. Ez a terrorakció lett az első világháború kitörésének közvetlen ürügye. Gavrilo Princip 1895. július 25-én született a Bosansko Grahovo községhez tartozó Obljaj településen.

Fotó: Tartományi kormány


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!