A megszokottól eltérően, nagy csendben, a nyilvánosság mellőzésével, többszöri halasztás után Aleksandar Vučić szerb elnök újból végigvonatozott a Belgrád – Szabadka vasútvonalon és azt „ünnepélyesen”, megbízható emberei és csatlósai szűk körében átadta, olvasható a Vajdasági Magyar Plénum közleményében, amely így folytatódik:
Elmondta, hogy mennyire örül annak, hogy elkészült a gyorsvasút, és mennyire sajnálja, hogy Tomislav Momirović és Goran Vesić egykori miniszterek, valamint Anita Dimovski segédminiszter nem lehetnek jelen az eseményen. Arról egy szót sem ejtett, hogy mennyire sajnálja, hogy tizenhat ember életébe került a rossz kivitelezés, a felelőtlen, szakszerűtlen felújítás, a korrupció. Arról egy szót sem ejtett, hogy mennyire sajnálja, hogy tizenhat ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült. Azt nem mondta, hogy az a tizenhat ember már soha sem fog vonaton utazni. Azt nem mondta, hogy adózzunk egy perces hallgatással az áldozatok emlékének. Mintha már előre jelezné, hogy a bíróság fel fogja menteni ezeket a bizalmasait, vagy ő kegyelemben fogja őket részesíteni, mint a tiltakozó tömegbe behajtó gépkocsivezetőt, az egyetemista lány állkapcsát eltörő verőlegényeket stb.
Arcátlanul azt mondta, hogy azért nem tartanak nagyobb átadóünnepséget, mert akkor azzal vádolnák, hogy ízléstelen nagy ceremóniát tartani 11 hónappal a történtek után, de ő nem fél senkitől sem és mindenhova el mer menni. Csak azt felejtette el, hogy tavaly november ötödike óta Újvidékre nem meri betenni a lábát! Arról egy szót sem szólt, hogy az állítólag felújított vasútállomásoknak továbbra sincs használati engedélye, hogy csak kívülről meszelték be az épületeket, a várótermek és a vizesgócok használhatatlanok! Elhallgatta azt is, hogy az építési felügyelőség megállapította: a szabadkai, nagyfényi, topolyai, naumovićevói és kiszácsi állomásokon végzett munkálatok nem a tervek, az építési engedély, a törvény, valamint a műszaki szabványok és előírások szerint történtek. Nem szólt arról sem, hogy a hibákat elhárították volna! Mi mást is várhatnánk el ettől az elnöktől, mint hogy folytassa az eddig megszokott demagóg, szégyentelen, vérlázító tevékenységét.
A Belgrád–Szabadka közötti vasúti utazáson az idén a tavaly októberi próbaúttal ellentétben, jelen volt Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke is. Nagy lehet a pánik a haladóknál, ha most már mindenkit meghívnak, aki el mer jönni, nagyon készülhetnek a választásokra, minden szövetséges, minden csatlós, minden szavazat számíthat!
Amikor Pásztor Bálint felszállt a vonatra, a süllyedő Titanicra szállt fel. Végső ítéletet erről a történelem és a választópolgárok fognak mondani.
____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

