A belgrádiak jelképesen emlékezve október hatodikára, a „soha meg nem történt napra” hétfőn a Korrupcióellenes Ügynökség épülete előtt, a tiltakozás a „Lusztráció (elszámoltatás) – megvan a listánk” jelszó alatt zajlik.

A tiltakozók innen az Ustanička utcába, a szervezett bűnözés elleni ügyészség és a bíróság épülete felé indultak.

A megmozdulást a polgári gyűlések szervezték – szimbolikusan éppen október 6-án –, hogy felhívják a figyelmet arra: azok az intézmények, amelyeknek a törvények betartatásáért kellene felelniük, nem végzik a munkájukat. A szervezők és a résztvevők üzenete egyértelmű volt: „ezúttal nem úszhatják meg”.

A hétfői esemény egyik fő követelése, hogy amikor ismét demokratikus intézmények jönnek létre az országban, újra el kell fogadni a lusztrációról szóló törvényt, és biztosítani kell annak végrehajtását is, hogy a történelem ne ismétlődhessen meg.

„Elszámoltatás – megvan a listánk!” – címmel tüntetnek a fővárosiak (Printscreen: N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!