Siniša Mali pénzügyminiszter a 2027-es Nemzetközi Szakkiállítás (Expo 2027) megvalósítását szolgáló különleges eljárásokról szóló törvény módosításainak ismertetésekor elmondta, hogy eddig összesen 62 közbeszerzést hajtottak végre az eseményhez kapcsolódóan.

„Az ellenzék folyamatosan azt veti a szemünkre, hogy nem történnek közbeszerzések. Pedig minden, az Expóhoz köthető beszerzés esetében lebonyolítjuk az eljárást. Mindegyik megtalálható a központi nyilvántartásban, és a mai napig 62 közbeszerzés zajlott le” – mondta Mali a szerb parlamentben az N1 beszámolója szerint.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a javasolt törvény „nem 323 projektre vagy 18 millió euróra vonatkozik, hanem kizárólag a kiállítás megszervezésére. A legfontosabb és legnagyobb prioritás a biztonság, amit a törvény egyértelműen meghatároz.”

Siniša Mali (N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!