Tíz évvel ezelőtt, Palicson gyilkolták meg a 28 éves Filip Vilotijevićet, aki Alen Kurinával együtt ült az autóban, amikor sorozatlövést adtak le rájuk. Vilotijevićet hét lövés érte, míg Alen megsebesült, emlékeztet a Blic, amely kiszúrta, hogy Alen megemlékezést tett közzé barátjáról az egyik napilapban.
A Vilotijević család verziója szerint Alen Kurina és Filip Belgrádból tartottak vissza, és a családi házban megálltak vacsorázni, mielőtt továbbindultak volna Szabadkára. Alen autójával utaztak, de ő megkérte Filippet, hogy üljön a volánhoz, mondván, hogy „nincs kedve vezetni”. Emiatt Filip családja úgy véli, nem ő volt a célpont.
A holttestet a tóban találták meg
A súlyosan megsebesült Filip kiszállt a dzsipből, majd a tóba esett, ahol életét vesztette. A helyszínen, ahol a véres leszámolás történt, jól láthatóak voltak a vérnyomok. Az autó, amelyben Vilotijevićet megölték, részben a vízben állt.
A gyilkosok két újvidéki rendszámú fehér dzsipből lőttek Vilotijevićre, majd a bűntény után elmenekültek a helyszínről. Kurina hívta a rendőrséget, majd az édesanyját is, ezután a szabadkai kórházba szállították, ahol lövési sérüléseket állapítottak meg a felkarján és a combján.
A Vilotijević család múltja
Filip, Kićun Vilotijević fia volt, akit 1999. július 10-re virradó éjszaka a Fruškogora utcában, a Kaskada kávézó előtt lőttek agyon. Az apjáról az a hír járta, hogy az egyik vezetője volt a montenegrói bűnözői klánnak Újvidéken.
Filip testvérét, Stefan Vilotijevićet, 2018 decemberében Bécsben megsebesítették; az incidens során Vladimir Roganovićot megölték. Bár Stefan súlyosan megsérült, gyorsan felépült egy osztrák kórházban, ahol rendőri felügyelet alatt kezelték.
Roganović bécsi likvidálása előtt Stefan Vilotijević már a nyilvánosság figyelmébe került: 2017 januárjában unokatestvérével együtt letartóztatták, mert gyanú szerint akadályozták a rendőröket a munkavégzésben. Az újvidéki rendőrség közleménye szerint Stefan Đorđe Magarašević utcájában akadályozta a rendőrök járműellenőrzését, és verekedni is akart velük.
Stefant korábban azzal is gyanúsították, hogy köze volt Marko Milićević, ismertebb nevén Hajčar – Irinej Bulović püspök unokaöccse – meggyilkolásához, ám a gyanút nem sikerült bizonyítani.
Az Újvidéki Felsőbíróság tavaly Jelena Vilotijević Lalušićot, az elhunyt Filip nővérét kábítószer-kereskedelem miatt ítélte el, férje, Mladen Lalušić pedig négy és fél év börtönbüntetést kapott.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

