Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere csütörtökön a közösségi médiában azt közölte, hogy – a városi egészségügyi felügyelőség határozata alapján – október 9-től megszűnt a város ivóvízproblémája, és hivatalosan is megoldódott egy több évtizedes gond.

„A 2004. január 14-én kelt egészségügyi felügyelői határozat, amely megtiltotta a városi vízvezeték-hálózatból származó víz ivásra és ételkészítésre való felhasználását, hatályát veszti. Ez azt jelenti, hogy ismét egészséges, ellenőrzött ivóvizünk van. Köszönöm a türelmet és a megértést, kedves nagybecskerekiek” – írta Salapura.

A közzétett határozat szerint a 2004. január 14-én hozott tilalom – amely a megengedettnél magasabb arzéntartalom miatt tiltotta meg a víz fogyasztását és konyhai felhasználását a nagybecskereki Vízművek és Csatornázási Közvállalat által üzemeltetett vízvezeték-hálózatból – október 9-i hatállyal megszűnik.

A dokumentumból az is kiderül, hogy a Vízművek és Csatornázási Közvállalat október 9-én kérelmet nyújtott be a vízhasználati tilalom feloldására. A kérelemhez csatolták a nagybecskereki Közegészségügyi Intézet vizsgálati jelentéseit, amelyek a központi vízvezeték-hálózat több pontjáról szeptember végén és október elején vett tisztított vízminták eredményeit tartalmazzák.

A határozat szerint az illetékes laboratórium által kiállított szakvélemény alapján megállapították, hogy a beküldött 36 darab tisztított vízminta higiéniai szempontból megfelelő volt, és megfelelt a bakteriológiai, valamint a fizikai-kémiai előírásoknak is.

A vezetékes ivóvizet a nagybecskereki vízgyár szolgáltatja, amelyet 2022 januárjában vásárolt meg 417 millió dinárért a belgrádi székhelyű „Panonian Voter” vállalat – ez a Metito nevű arab cég leányvállalata. A Metito a városban szennyvíztisztító üzemet is épít.

A vízgyár megvásárlása után megkezdődtek a létesítmény felújítási és bővítési munkálatai, amelyek részei annak a szerződésnek, amelyet a szerb kormány közvetítésével kötött a Metito és Nagybecskerek városa.

Miután 2004-ben megtiltották a vízvezeték-hálózatból származó víz ivását, több próbálkozás is történt a probléma megoldására, különböző befektetők részvételével. A városban több tiltakozást is szerveztek, és a lakosság palackozott víz vásárlására kényszerült.

Emlékeztetőül: a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) nagybecskereki városi szervezete korábban azt közölte, hogy a Közegészségügyi Intézet augusztus 26-i jelentése szerint a víz még nem felelt meg az előírásoknak, és nem volt iható.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!