Amíg továbbra is bizonytalan, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalat elleni szankciók miatt lesz-e elegendő olaj és gáz, addig a fatelepeken már most nincs pellet.
A gyártók szerint ennek oka, hogy az állam nem biztosított stratégiai készleteket, valamint hogy a háztartások a szokásosnál korábban kezdtek el fűteni az októberi hideg miatt.
Amióta a NIS szankciók alá került, a hatalom képviselői azt hangoztatják, hogy nem lesz energiaválság. A válság azonban máris elérte a pelletpiacot.
„Jelenleg nincs pellet. Ha az állam beavatkozott volna az állami tartalékkal, ez nem történt volna meg” – mondta Ljubinko Zlatić, pelletgyártó.
A hiány miatt pellet ára megemelkedett.
„Az árak 30 és 40 ezer, sőt 45 ezer dinár között mozognak a telepeken, attól függően, hol és kinél veszik. Nemrég még 25 ezer volt” – mondja Zlatić.
Olyanra szinte nem is emlékeznek, hogy október elején ennyire hideg idő lett volna. Sokan, akik pelletfűtést használnak, az utolsó pillanatra hagyták a beszerzést, ami további hiányt okozott.
„Lehet, hogy átmenetileg nincs elegendő mennyiség a piacon, de ez csak azért van, mert egyszerre hirtelen megnőtt a kereslet. A gyártók némileg hozzáigazították az árakat, de a drágulás nem haladta meg a tíz százalékot. Legalábbis a gyártók részéről – mi nem tudjuk garantálni, hogyan viselkednek a kereskedők a piacon, és hogy valaki, ne adj’ Isten, visszaél-e ezzel az átmeneti helyzettel” – mondta Mladen Stojadinović, a Bio Energy Point vezérigazgatója.
A gyártók emlékeztetnek, hogy az állam idén március elején feloldotta a pelletimport tilalmát, amelyet korábban többször is meghosszabbítottak. Ennek nyomán új rendelet született a szilárd tüzelőanyagok műszaki és egyéb követelményeiről.
„A rendelet rendet teremt a pelletpiacon, és a következő időszakban a végső fogyasztók számára is kedvezőbb helyzetet hoz majd, mivel pontosan tudni fogják, mit és hogyan vásárolnak. Ami az importtilalom megszüntetését illeti, világos, hogy ezt meg kellett tenni, de úgy gondoljuk, ez a rendelet megfelelően védi a piacot” – tette hozzá Stojadinović.
„A piaci hiányokat vagy ingadozásokat csak stratégiai készletekkel lehetne szabályozni, de ilyen tartalékaink nincsenek. Ez talán az állam gyengesége, és tanulság lehet a következő évre” – mondta Zlatić, a pelletgyártó.
Hogy történik-e bármilyen intézkedés a pellet hiánya miatt, mikor számíthatnak rá a lakosok, és ki döntött a hirtelen áremelésről és milyen alapon, arról megkérdezték az energetikai minisztériumot, de választ nem kaptak. A kereskedelmi minisztérium sem válaszolt a N1 televízió megkeresésére.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

