A belügyminisztérium szabadkai munkatársai őrizetbe vették S. B.-t (1982), aki ellen két nagy értékű lopás elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.
A gyanú szerint S. B. betört egy szabadkai férfi otthonába, és autóalkatrészeket, valamint ruházati cikkeket lopott, majd a rendőrség rövid időn belül elfogta.
Emellett azzal is gyanúsítják, hogy betört egy szabadkai külvárosi vállalkozásba, ahonnan különféle műszaki cikkeket tulajdonított el.
A házkutatás során, amelyet a gyanúsított által használt ingatlanon tartottak, a rendőrség megtalálta az ellopott tárgyakat, amelyeket visszaadnak a tulajdonosaiknak.
A szabadkai Alapfokú Ügyészség rendelkezése alapján S. B.-t 48 órára őrizetbe vették, ezt követően pedig bűnügyi feljelentéssel együtt az ügyészség elé állítják.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

