A bácskossutfalvi (ómoravicai) Baptista Imaház falára október 18-án, azaz szombaton délután ünnepélyes keretek között helyezték el azt az emléktáblát,  amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az említett ház, illetve lakóinak sorsa a magyar kultúra történetének egyik emblematikus helye, illetve  mind a magyar irodalom, mind a közösségi emlékezet fontos története.  A ház egykori tulajdonosa ugyanis az az Ungár család volt, amelynek sarja, Ungár Piroska és udvarlója, Szemző Gyula esete szolgáltatta Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének alaptörténetét. Az újsághír, amelyet az író aztán regénnyé formált, a Nagyváradi Napló 1901. július 21-ei számában jelent meg, írója pedig nem kisebb személyiség volt, mint Ady Endre. A hír a következő volt:

 

„Olvastak Önök bizonyára az öreg Ungár esetéről. Kemény, öreg bácskai zsidó, mellékesen milliomos és egy szép leány apja. Az öreg Ungár leányát elszöktette egy húsz éves dzsentri gyerek. Egész Bécsig elszökött a szerelmespár. Tovább azonban nem mehettek. Az öreg lefülelte őket és a leányt visszahozta. A leányszöktető ifjonc megkopott rokonai körülvették az öreget: – Ezen már csak a házasság segíthet. Az öreg aztán kitűzte az esküvő napját. Amikor aztán együtt volt a díszes nászkoszorú, megjelent az öreg, és odadobta közéjük leánya gyönyörű selyemruháját, és mondta a maga egyszerű paraszti nyelvén, de körülbelül ezt: A millióval nem vagyok hajlandó restaurálni a dzsentrit. A lányom külföldre utazott, a kapu nyitva…!”

A ház ma a helyi baptista gyülekezet birtokában van, imaházként, közösségi térként működik és nyári táboroknak ad otthon. Nyúl Zoltán lelkipásztor és történelemtanár, valamint a hívek régi álma volt, hogy a ház és lakói emlékét ekképp is fenntartsák és továbbvigyék.  Megvalósulását a Barankovics Alapítvány és a Baptista Missziós Központ (BMC) támogatása tette lehetővé. A bácskai Ungár család sorsa nemcsak a magyar irodalom alakulástörténetéhez, hanem a bácskai zsidóság életéhez és a holokauszt történetéhez is sok adalékkal szolgál.

Az emléktábla leleplezését az imaház dísztermében tartott ünnepi megemlékezés követte. Nyúl Zoltán bevezetőjét követően laudációt dr. Bence Erika irodalomtörténész, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar tanára, és Vas Ferenc magyarországi bölcsész, baptista lelkipásztor mondott. A szép számú közönség körében többen is felelevenítették a saját emlékeiket, amelyeket a ház (az Ungár család) utolsó lakóiról, tagjairól őriznek.

(Z. I.)

Fotó: Zámbó Illés és Tary Gábor


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!